F1

Sainz szerződtetése lehet az utolsó darab a Williams kirakósában

James Vowles, a Williams főnöke elmondta, hogy a csapat jelenleg is dolgozik néhány „nagy név” szerződtetésén, akik hozzájárulnak majd a csapat sikeréhez a jövőben.

Mióta Vowles 2023 elején csapatfőnökként csatlakozott a grove-i székhelyű alakulathoz. Egy új korszak kezdetét vezette a Williams számára, miközben a csapat újjáépítésen megy keresztül, hogy javítsa a jövőre vonatkozó kilátásait.

Ennek a folyamatnak a részeként 2023 novemberében Pat Fry lett a technikai főnök, aki több mint két évtizedes tapasztalattal érkezett az alakulathoz. Olyan csapatoknál dolgozott korábban, mint a Ferrari, a McLaren és az Alpine.

Vowles szerint nem ez az utolsó ismert név, aki csatlakozik a csapathoz, és a későbbiekben további szerződtetéseket is be fognak jelenteni.

Arra a kérdésre, hogy a Kanadai Nagydíj hétvégéjén hogyan zajlott a csapat újjáépítési folyamata Fry felvétele óta, Vowles elmondta: „Nagyon jól. Sajnos még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elkezdjük bejelenteni. Amikor ez megtörténik, nagy neveket fognak látni az emberek.”

„Azt hiszem, most körülbelül 20-30 olyan embernél tartunk, akik hatalmas elismerésekkel rendelkeznek a sportágban, és hozzá fognak járulni a Williams sikeréhez. Jó helyzetben vagyunk – minden úgy alakul, ahogy szeretném. Lassan haladunk, de biztosra megyek.”

A technikai csapat fejlesztése mellett folytatódtak a találgatások arról is, hogyan alakul majd a Williams versenyzői felállása 2025-ben. Miközben Alex Albon aláírta új, többéves szerződéshosszabbítását, amely 2026-ig az alakulatnál tartja, a másik hely továbbra is szabad.

Vowles nem titkolta, hogy igyekszik a Ferrari jelenlegi versenyzője, Carlos Sainz mellett letenni a voksát. Elismerte, hogy ez a lépés összefügg a csapat szélesebb körű átszervezésével.

„Nem véletlenül hagytam ott a Mercedest, hogy ide jöjjek. Ez már nem a régi Williams. Azt hiszem, mindenekelőtt az a tény, hogy Sainz a listánkon van, minden bizonnyal megmutatja, hogy nem így teljesítettünk az utóbbi időben.”

„Készen állunk arra, hogy olyan versenyzői felállással rendelkezzünk, amely szerintem a rajtrács egyik legjobbja lesz, ha ez sikerül, és ez egy más korszak lesz, amelybe belépünk. Több tíz-, ha nem százmilliókat fektetünk be, hogy régi fényében lássuk tündökölni ezt a csapatot.”

„A háttérben számos igazán nagyszerű szerződés van készülőben. Most kezdjük látni, hogy a 12 hónappal ezelőtt elkezdett kemény munka beérik. Ez minden okot megad arra, hogy bizakodó legyek, hogy előre haladunk. Olyan csapat voltunk, amelyik évekig a 10. helyen állt [a tabellán]. Igen, tavaly hetedikek voltunk, és az idei évet is rosszul kezdtük. De tartsátok rajtunk a szemeteket. Most kezdünk el futamról futamra építkezni, aminek meg lesz az eredménye.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

5 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

7 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

9 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

11 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

13 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

15 óra ago