F1

19 éve láthattuk a Forma-1 történetének legbizarrabb rajtját

2005. június 19. Azóta felnőtt egy generáció. Valószínűleg elág sok olyan Forma-1 rajongó van jelenleg, aki ma már nagykorú, de az említett napon még meg sem született.

19 éve ezen a napon rendezték a Forma-1-es USA Nagydíjat, Indianapolisban. Bár a mezőny 20 fős volt, a felvezető kör végén 14 autó visszavonult a boxba, és mindössze hat autó rajtolt el. Michael Schumacher és Rubens Barrichello a két Ferrarival, Tiago Monteiro és Narain Karthikeyan a két Jordannel, valamint Christijan Albers és Patrick Friesacher a két Minardival. Egyszóval a Bridgestone abroncsokat használó autók.

Embed from Getty Images

Mi történt?

A versenyt megelőzően a Michelin gumis versenyzők sokat panaszkodtak, mert a gumik nem bírták a terhelést, veszélyesek voltak. A pénteki edzésen Ralf Schumacher, és Ricardo Zonta is balesetet szenvedett emiatt. A Michelin azt közölte, hogy ha a 13-as kanyarban teljes házzal hajtanak a versenyzők, az abroncsok csak 10 körig lesznek biztonságosak. A verseny azonban 73 körös volt.

Ezen felül 2005-ben tilos volt a kerékcsere, illetve a pálya ovális részét újraaszfaltozták, ami a vártnál jóval nagyobb gumikopást eredményezett a Michelin gumik esetében.

A Bridgestone állítólag azért tudott jobban felkészülni a döntött kanyar és az újraaszfaltozás okozta kihívásra, mert a Firestone márkáján keresztül az IndyCar Series és az Infiniti Pro Series számára is szállított abroncsokat, így jobban megértette, milyen terhelésnek lesznek kitéve a Forma-1-es abroncsok.

Végül tehát 7 csapat biztonsági okokból visszavonulót fújt, a Bridgestone versenyzői pedig elfoglalták a rajthelyeiket, mely a fent sorolt sorrendben hivatalosan az 5. és 7., a 17. és 19., valamint a 18. és 20. rajtkocka volt. A gyakorlatban azonban ahogy elrajtoltak, máris mind pontszerzők lettek, hiszen hatan voltak összesen.

A rajongók akkor még nem tudtak az okokról, és meglehetősen dühösek lettek, hogy a mezőny nagy részét nem láthatták versenyezni. Többen hazamentek és a jegyeik árának visszatérítését követelték a jegypénztáraknál. Akik pedig maradtak, folyamatosan kifütyülték a történéseket, valamint sörösdobozokat és vizes flakonokat dobáltak a pályára.

A versenyt mind a 6 versenyző befejezte. Schumacher nyert 1,522 másodperces előnnyel csapattársa előtt, míg a harmadik helyezett Monteiro már körhátrányban volt. Karthikeyan is egy, míg Albers és Friesacher 2 kör hátránnyal fejezte be a versenyt – már ha lehetett ezt versenynek nevezni.

Embed from Getty Images

 

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

7 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

8 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

9 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

10 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

11 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

12 óra ago