Categories: F1

A Crashgate botrány ötletgazdája, Briatore visszatér az F1-be!

Nagyon úgy néz ki, hogy igazzá vált a pletyka: Flavio Briatore visszatér a Forma-1-be, azzal a csapattal, amelytől 15 évvel ezelőtt távozott, és amellyel csapatfőnökként két világbajnoki címet is nyert korábban, tudta meg a RacingNews365.

Az Alpine munkatársait állítólag csütörtök este tájékoztatták a lépésről az enstone-i és viry-i bázisukon, mi szerint Briatore a Renault/Alpine tanácsadója lesz.

Az olasz korábban a Benetton és a Renault csapatfőnöke volt, és Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval bajnoki címekig vezette a csapatokat.

Schumacher 1994-ben és 1995-ben nyerte meg első két világbajnoki címét, míg a Benetton az utóbbi évben a konstruktőri bajnoki címet is megszerezte. 2005-ben és 2006-ban Alonso és a Renault nyerte meg a versenyzői és a konstruktőri bajnoki címet is.

Briatore F1-es korszaka azonban ellentmondásos véget ért. Le kellett mondania, mivel részt vett a „Crashgate” ügyben, amelyben Nelson Piquet Jr. – elvileg az ő kérésére – szándékosan ütközött a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, hogy győzelemhez segítse csapattársát, Alonsót.

Briatore-t a motorsport világszervezete eredetileg határozatlan időre felfüggesztette az FIA irányítása alatt álló versenyekről, de ezt a döntést egy független francia bíróság 2010 elején hatályon kívül helyezte.

Az Alpine Briatore bevonásáról szóló döntése most úgy született meg, hogy a pletykák szerint a Renault épp fontolgatja, hogy befejezi az F1-es erőforrás gyártást, és más gyártókkal tárgyalnak a jövőre nézve.

UPDATE: Briatore kinevezését ezt követően hivatalosan is bejelentették a felek.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

4 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

5 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

6 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

7 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

8 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

9 óra ago