Categories: F1

Az Alpine máris magyarázkodásra kényszerült Briatore érkezése miatt

Az Alpine csapatfőnöke, Bruno Famin megvédte csapata döntését, miszerint Flavio Briatore vezető tanácsadói pozícióban tér vissza a Forma-1-be.

Briatore korábban Famin helyén volt az enstone-i bázisú istállónál, és kulcsfigurája volt a Fernando Alonsóval közös sikeres bajnoki időszaknak. Az olasz azonban a Crashgate-botrány után lemondott a pozícióról, és az FIA eltiltotta a versenyekről, amelyet később a bíróságok hatályon kívül helyeztek. Famin támogatta Briatorét, hogy lendületet adjon az Alpine-nak, amely az idén eddig az eredményekért küzdött. Famin a médiának, többek között a RacingNews365-nek ennyit mondott:

„Nem igazán érdekel a múltja. Mindig előre tekintek, és próbálkozom, hogy mit tudunk elérni, és hogy jobbá tegyük a csapatunkat. Igazából ez a célunk. Amit én ebben látok, hogy Flavio a csapat tanácsadója, az a lehetőség, hogy a tapasztalataival segíthet minket. Nagyon magas szintű tudással rendelkezik a Forma-1-ről, sok embert ismer. Biztos vagyok benne, hogy támogatni fog minket abban, hogy gyorsabban és jobban fejlesszük az alakulatunkat. Ennyi a történet.”

Az Alpine az első kilenc futamon mindössze öt pontot szerzett, amivel a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén állnak. Famin bízik abban, hogy Briatore szerződtetése, valamint a technikai igazgató, David Sanchez hozzájárulása segíteni fog abban, hogy a csapat feljebb kerüljön a ranglétrán:

„Egyértelmű a célunk, hogy a lehető leghamarabb és a lehető leggyorsabban javítsuk a csapat versenyképességét. Ehhez pedig komoly támogatásra számítunk. Nagyon örülünk, hogy újra egy nagyon jó lehetőséget kaptunk David Sanchez technikai igazgatótól. Nagyon gyorsan meg tudtuk lendülni. És ugyanez a helyzet Flavio esetében is, azt hiszem, az a cél, hogy minél hamarabb jobbá tegyük a csapatot, és számíthatunk a tudására, hálózatára, befolyására velünk, ez egy előny. Minden rendelkezésre álló eszközt felhasználunk, és továbbra is keresni fogjuk az új eszközöket, hogy erősebbé tegyük istállónkat.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

47 perc ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

2 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

4 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

14 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

16 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

18 óra ago