F1

Norris és Brown a ,,kreatív Oscaron” vettek részt, majd betoltak pár sültkrumplit

Lando Norris első győzelme miatt Zak Brown tetoválást készíttetett magának, majd Cannes-ban meghívta egy laza ebédre a versenyzőjét.

A 2024-es Miami Nagydíj fordulópont volt a brit versenyző életében. A Forma-1-ben először száguldhatott elsőként át a célvonalon vasárnap, és a brit himnusz is először szólt a tiszteletére. Az amerikai vezető a korábbi ígéretét betartva a pálya vonalát tetováltatta a karjára, és a nyomvonal mellé a dátum is felkerült.

Nem ez az első alkalom, hogy Brown ,,tű alá fekszik”, 2021-ben Daniel Ricciardo győzelme miatt kapta meg első tetoválását. Még akkor megígérte, hogy bevállal még egy tetoválást, ha a 24 éves versenyzőnek is sikerül majd a bravúr.

Szerdán viszont Norris és Brown Cannes-ba látogatott, és egy beszélgetés keretein belül a sportágról értekeztek.  A Cannes Lions 2024 rendezvény a reklám -, a kommunikációs szakma és a kreatív iparág Oscar-gálájának számít. A Densu jóvoltából a McLaren Racing két tagja a Netflix és a Drive to Survive marketing szerepéről és az F1-re való hatásáról beszélt. Valamint a nők szerepe is előkerült az autósportban.

Az esemény után a McLaren kitette, hogy a 24 éves pilóta és az ügyvezető közös sültkrumplizással ütötte el az időt. Ezen felül a papaya színű istálló szponzoraként feltűnő Richard Mille is szerepet kapott. Brown és Norris karján egy-egy ikonikus darab jelent meg. Az amerikai vezető az Automatic Winding White Quartz TPT Richard Mille RM 35-03 órát viselte, ami Rafael Nadal nevével fémjelezve jelent meg a piacon, míg a brit pilóta az exkluzív Richard Mille RM67-02 Automatic ‘Qatarral’ a karján tűnt fel.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

48 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

2 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

3 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

6 óra ago