Categories: F1

Sainz kifakadt: Nem fogok egész életemben Leclerc mögött menni

Carlos Sainz leszögezte, nem szándékozik Charles Leclerc mögött tölteni a futamokat, és ezt csapattársának is meg kell értenie.

A Ferrari versenyzői a Spanyol Nagydíj első felében csatároztak egymással. A spanyol versenyző előzésre szánta el magát, ám a monacói pilóta úgy érezte, a manőver következtében Sainz letolta a pályáról. Leclerc ezen felül kihangsúlyozta, az volt a megállapodás a csapaton belül, hogy a verseny korai szakaszában nem támadnak, ám az ülés nélkül maradt spanyol erre máshogy emlékezett.

,,Túl sokszor panaszkodik valami miatt a versenyek után. Kíváncsi vagyok, hogy a szezon ezen szakaszán komolyan gondolja-e. Támadtam, friss lágykeverékű abroncsok voltak rajtunk, ahogy a Mercedes versenyzőinek autóján is. Az első néhány körben a friss abroncsokon kellett támadnunk és megpróbáltuk megelőzni őket. Erről beszéltük a futam előtt.”

Leclerc megjegyzésére, miszerint leszorította őt Sainz a pályáról, a 29 éves versenyző így válaszolt:

,,Nem tudom, mi történt Charles-lal (Leclerc) az első körben, nem tudom, hogy hibázott-e, de meg volt az esélyem arra, hogy megelőzzem. Ez nem úgy működik, hogy életem végéig mögötte fogok autózni. Különösen azért nem, mert az előzés után tudtam támadni a Mercedest, majdnem megelőztem őket az első szakaszban” – magyarázta Sainz.

Csonka Nikolett

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

20 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

1 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

2 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

3 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

4 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

5 óra ago