Categories: F1

A „normál” pole is a Verstappené lett a Red Bull hazájában

Az Osztrák Nagydíj sprintkvalifikációja és sprintversenye után a nagydíjra vonatkozó kvalifikációt is Max Verstappen nyerte.

Verstappen teljesítette az időmérő első mért körét, 1:06.054-gyel nyitotta a Q1-et.

De ahogy jöttek a többiek, sorra futották a jobb köröket. Ám az állás szoros volt, az első öt (Leclerc , Norris, Piastri, Tsunoda, Sainz) 0,040-n belül volt egymáshoz.

A különbségek idővel nőttek, a Q1 leggyorsabbja pedig Sainz lett.

Kiesett Bottas, Tsunoda, Stroll, Zhou, és Sargeant.

A Q2-t Leclerc nyitotta az élen, majd csinos kis sor alakult a boxutcából kifelé menet. Végül szépen besorolt mindenki egymás mögé. A vezetést hamarosan Verstappen vette át.

Sainz az autó pattogására panaszkodott, ennek ellenére feljött a második helyre.

Akik nem jutottak a top 10-be: Gasly, Tsunoda, Hülkenberg, Magnussen, Alonso.

A Q3-at ismét Verstappen nyitotta, 1:04.426-tal, Norris pedig 3 tizedre közelítette meg őt az első próbálkozásával.

Verstappen (is) tovább gyorsult a végén és 1:04.314-es idővel megszerezte a pole pozíciót vasárnapra. Tőle 0,404 másodperccel maradt el Norris, míg a harmadik Russell lett.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1 Max Verstappen RED BULL RACING 1:05.336 1:04.469 1:04.314
2 Lando Norris MCLAREN 1:05.450 1:05.103 1:04.718
3 George Russell MERCEDES 1:05.585 1:05.016 1:04.840
4 Carlos Sainz FERRARI 1:05.263 1:05.016 1:04.851
5 Lewis Hamilton MERCEDES 1:05.541 1:05.053 1:04.903
6 Charles Leclerc FERRARI 1:05.509 1:05.104 1:05.044
7 Oscar Piastri MCLAREN 1:05.311 1:05.070 1:05.048
8 Sergio Perez RED BULL RACING 1:05.587 1:05.144 1:05.202
9 Nico Hulkenberg HAAS 1:05.596 1:05.262 1:05.385
10 Esteban Ocon ALPINE 1:05.574 1:05.274 1:05.883
11 Daniel Ricciardo RB 1:05.569 1:05.289
12 Kevin Magnussen HAAS 1:05.508 1:05.347
13 Pierre Gasly ALPINE 1:05.598 1:05.359
14 Yuki Tsunoda RB 1:05.563 1:05.412
15 Fernando Alonso ASTON MARTIN 1:05.656 1:05.639
16 Alexander Albon WILLIAMS 1:05.736
17 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:05.819
18 Valtteri Bottas SAUBER 1:05.847
19 Logan Sargeant WILLIAMS 1:05.856
20 Zhou Guanyu SAUBER 1:06.061

 

 

 

Motorsport Online

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

4 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

5 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

6 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

7 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

8 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

9 óra ago