F1

Verstappen kiakadt az ütközés után: Ez nevetséges!

Max Verstappen nem tartotta fairnek a 10 másodperces büntetést, amit azért kapott, mert ütköztek Lando Norrisszal.

Sokáig vezette zavartalanul a versenyt a holland pilóta, ám a második boxkiállás után veszített előnyéből és az autója is jobban kezdett rakoncátlankodni. A 26 éves versenyző már a második etap végén is jelezte, hogy valami nincs rendben a versenygépével, és a használt közepeseken a probléma csak fokozódott.

A McLaren brit versenyzője utolérte barátját és többször is megpróbált elmenni mellette, ám Verstappen kivédte a támadásokat. Norris az utolsó próbálkozásnál már negyedjére hagyta el a fehér vonalat négy kerékkel, így büntetésre is számíthatott, amit meg is kapott. Ugyanakkor, mikor a holland mellett próbált elmenni, a két autó összeért, és mindkét versenyző defektet kapott. A Red Bull pilótája még rálegyezett a 24 éves fiatalra, aki végül nem tudta folytatni a versenyt, hiába ért vissza a boxutcába.

A stewardok a háromszoros világbajnokot látták bűnösnek, így 10 másodperces időbüntetéssel sújtották a pilótát. Verstappen mikor megtudta, milyen szankciót kapott, a csapatrádióban a következőket mondta dühösen:

,,Persze… ez nevetséges! Nem lehet csak úgy nyomni jobbra-balra! Mit akartok, mit csináljak?”

Gianpiero Lambiase, Verstappen versenymérnöke így felelt:

,,Nem viselkedett ott helyesen (Norris) Max! Szóval igen, ez kétségbeejtően balszerencsés, főleg itt, de te mindent megtettél!”

A holland így folytatta:

,,Maga a verseny is elég sz*r volt, hogy őszinte legyek. Van még min javítani, de ez van.”

A verseny leintése után már így értékelte a helyzetet a háromszoros világbajnok:

,,Nos igen, nem tudom. Újra vissza kell néznem! A magam részéről persze védekeztem a belső íven egy kicsit, de ő végig nyomta kívülről és úgy vélem a hátsó kerekeink összeértek. Nagyon furcsa pillanat volt, igazság szerint nem számítottam rá.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Verstappen megdicsérte az új csapatfőnökét a teljesen más szemlélete miatt

Max Verstappen szerint a Red Bull új csapatfőnöke, Laurent Mekies jelentős szerepet játszott abban, hogy…

35 perc ago

Carlos Sainz fontos életleckét adott egy rajongónak

A Williams Racing pilótái, Carlos Sainz és Alexander Albon egy interaktív kérdezz-felelekben vettek részt a…

11 óra ago

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

13 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

15 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

17 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

19 óra ago