Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
A napokban felröppent a hír, miszerint Lewis Hamilton érdeklődését felkeltette a MotoGP, és megvásárolná a Gresini csapatot.
Ha egy olyan név, mint Hamilton, megvásárolna egy MotoGP-csapatot, az pozitív lendületet adna bajnokságnak. Ezt Jorge Martín is elismerte a csütörtöki, sachsenringi sajtótájékoztatón.
„Láttam, és ez érdekes. De a sajtóban mindig beszélnek, aztán nem történik semmi” – mondta.
„Mindig az első akarsz lenni, aki kimondja. Ez új információ és szerintem még ha meg is történik, az érdekes lesz.”
„Ez azért van, mert a sportág növekszik. Ez még csak a kezdet. Úgy gondolom, hogy a következő évek nagyon érdekesek lesznek a MotoGP számára. És ha valaki, mint Hamilton, aki egy ikonikus személyiség, csapatot akar venni a MotoGP-ben, az azért van, mert valami változik.”
Marc Márquez, aki jóban van Hamiltonnal, ezután bekapcsolódott a beszélgetésbe, és azzal viccelődött, hogy ő meg az F1-ben fog keresni magának valami üzletet.
„Ha ez valós, mert sosem lehet tudni, jót tesz a sportágunknak” – mondta.
„Még ha nem is valós, akkor is jó a sportunknak, mert a MotoGP-nek szüksége van arra, hogy az emberek beszéljenek róla.”
„Talán elgondolkodom azon, hogy veszek egy F1-es csapatot” – mondta nevetve. „Csak nincs elég pénzem.”
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…