Categories: F1

Hamilton üzent Verstappennek és Norrisnak, hogy további győzelmekért harcolhat

Lewis Hamilton figyelmeztette a Forma-1-es riválisait, miután a Brit Nagydíjon visszatért a dobogó legfelső fokára.

Hamilton a múlt hétvégén megszerezte első győzelmét a 2021-es szezon vége óta, amivel megszerezte pályafutása 104. futamgyőzelmét. A Mercedes idén fokozatosan javított a formáján, miután a idényt az élmezőnytől távol kezdték meg. A brackley-i bázisú alakulat nagyrészt a jelenlegi, 2022-ben bevezetett technikai szabályrendszer alatt szenved. Mivel a következő két futamon, Belgiumban és Magyarországon további fejlesztéseket mutatnak be, Hamilton bízik abban, hogy meg tudja tartani pozícióját a mezőny elején, és további győzelmekért harcolhat. A médiának, többek között a RacingNews365-nek ennyit mondott:

„Még nagyon hosszú út áll előttünk, de az autó, semmiképpen sem az az autó amely a leggyorsabb autó a rajtrácson jelenleg. Azt hiszem, igazán közel vagyunk, és remélhetőleg egy-két, talán már a következő frissítéssel még erősebb pozícióba kerülünk, hogy tényleg, valóban következetesebben harcoljunk az első sorban.”

A jelenlegi idény Hamilton utolsó szezonja a Mercedesnél, mielőtt jövőre a Ferrarihoz igazol. Egy győzelemmel a tarsolyában a hétszeres világbajnok továbbra is arra törekszik, hogy a Mercedesnél töltött időszakát minél jobban fejezze be:

„Azt hiszem, amikor elkezdtük a szezont, és olyan autónk volt, amivel nem mentünk például a Red Bull közelébe se, közel sem tűnt úgy, hogy valaha is győzelmet fogunk aratni az év során. Ez számomra úgy éreztem, hogy egy kicsit keserédes lenne a szezon végén, amikor még nem volt olyan, mint a mai autónk. És az a tény, hogy tényleg mindannyian összefogtunk, mindenki olyan remek munkát végzett, amely az autót olyan helyre juttatta, ahol sokkal jobban érezzük magunkat, és tényleg változik a tavalyi alapokból kiindulva. Szóval nem a mélyponton, hanem a csúcson távoznék, ami a célunk volt.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

3 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

4 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

5 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

7 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

9 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

11 óra ago