Categories: F1

3 F1-es versenyző, akiknek a karrierjük múlhat a Magyar Nagydíjon

A Magyar Nagydíj nagyon sok esetben jelentett már fordulópontot egy-egy F1-es szezonban. Leginkább egy-egy versenyző pályafutásának további alakulását illetően.

Ennek legfőbb oka, hogy éveken át a Magyar Nagydíj volt a szezon közepe. Nem feltétlenül számtanilag, hanem abban az értelemben, hogy a hungaroringi verseny után következett a közel egy hónapos nyári szünet a versenyzők számára. Idén ugyan nem a magyar versenyhétvége lesz a szünet előtti utolsó, mégis többek számára nagy jelentőséggel bírhat. Van legalább 3 versenyző, akik számára akár sorsdöntő is lehet az, ahogy a Magyar Nagydíjon szerepel.

Lássuk, kik ők!

Logan Sargeant F1-es karrierje már a tavalyi év végén is a végéhez közelített, de kapott még egy esélyt a Williamsntől. Ezt azonban nem igazán sikerül a javára fordítania. Egyre valószínűbb, hogy jövőre más fog a helyén ülni, ő pedig már más bajnokság felé kacsingat. De egyelőre az sem zárható ki teljesen, hogy akár már a nyári szünetben megválnak tőle.

Daniel Ricciardo nagy reményekkel tért vissza a Forma-1-be a tavalyi Magyar Nagydíjon, és az volt a cél, hogy idén az RB-ben nyújtott jó teljesítménnyel meggyőzze a Red Bullt, és jövőre átülhessen a főcsapatba, Max Verstappen mellé. Az ausztrál azonban rosszul kezdte a szezont és elmaradtak a meggyőző eredmények. Mindeközben a Red Bull inkább meghosszabbította Sergio Pérez szerződését, Ricciardo pedig nem hogy a főcsapatba nem ülhet át, még az RB-nél való maradása sem teljesen biztos. Karrierjének alakulása most azon múlhat, hogyan teljesít a következő két helyszínen, Magyarországon és Belgiumban.

Sergio Pérez helyzete meglehetősen érdekes. Bár már be van jelentve a szerződéshosszabítása, mégsem tekinti nagyjából senki készpénznek, hogy fix a 2025-ös helye a Red Bullnál, tekintve, hogy már egy éve a levegőben lóg a leváltása.

Ráadásul a Red Bull és RB háza táján már a kapuban toporognak a fiatalok a lehetőségre várva, minimum Liam Lawson személyében, de akár Isack Hadjar is. Az energiaitalosoknál ráadáasul az évek során talán a legtöbbször fordult elő, hogy szezon közben változtattak a versenyzőpárosaikon, és gyakran a Magyar Nagydíj, a nyáriszünet volt a fordulópont.

Vajon ki lesz az első, akik alulmarad ebben a székfoglalóban?

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Műteni kell, ezért Lance Stroll kihagyja a Spanyol Nagydíjat!

Az Aston Martin hivatalosan is bejelentette, hogy a kanadai Lance Stroll nem áll rajthoz a…

4 óra ago

Az Alpine-nak a bajnoki címért kell harcolnia Briatore szerint

A bajnoki versenyfutásban akar részt venni az Alpine, ezt maga a csapatfőnök Flavio Briatore jelentette…

8 óra ago

Toto Wolff még mindig Verstappennel „flörtöl”

Bár az elmúlt hetekben kissé elült ez a téma, világos, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto…

10 óra ago

Piastri az utolsó pillanatban vette el a pole-t Norristól

Oscar Piastri szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjra. Mögötte Lando Norris…

10 óra ago

Christian Horner reagált a ferraris pletykákra

Egy ideje téma a sajtóban Christian Horner esetleges távozása a Red Bulltól. A brit sikerkovács…

12 óra ago

Russell vitte a labdát a BL-döntőre, Hadjart Inter-mezzel trollkodták meg

Végső felvonásához érkezik ma az európai klubfutball csúcsa, jön a Bajnokok Ligája döntője. Ez pedig…

13 óra ago