Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Bár Sergio Pérezzel szerződést hosszabbított a Red Bull Racing, mégis benne lóg a levegőben, hogy esetleg nem ő lesz Max Verstappen csapattársa jövőre. Ez sokak számára jó hír – nyilván nem Péreznek.
A mexikói szerződése ugyanis tartalmaz egy olyan záradékot, mi szerint a csapat a nyári szünetben lecserélheti őt, amennyiben több mint 100 pont hátrányba kerül csapattársához, Max Verstappenthez képest.
Erre a helyre pályázik a fiókcsapat RB két versenyzője Yuki Tsunoda és Daniel Ricciardo, valamint az F1-ben teljes szezonra vágyó Liam Lawson. Nem elvetendő lehetőség azonban ez az energiaitalosok egykori versenyzője, Carlos Sainz számára sem. Legalábbis eddig így volt.
A Kleine Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozva a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kizárta annak lehetőségét, hogy a Red Bull a spanyolt ültesse be Pérez helyére. A „pótlást” házon belül akarják megoldani, a listájuk élén pedig Lawson áll.
„Feltételezem, hogy elsősorban a meglévő versenyzőinket fogjuk alkalmazni” – felelte Marko arra a kérdésre, hogy szerepel-e a listájukon Sainz.
„Három juniorunk van, akik készen állnak a Forma-1-re, Liam Lawson biztosan a lista élén áll.”
„Mögötte ott van még Ayumu Iwasa és Isack Hadjar is.”
Ez a kijelentés abban a tekintetben is érdekes, hogy Yuki Tsunoda csütörtökön azt nyilatkozta, hogy nagyon furcsának találná, ha mondjuk nem őt ültetné a főcsapatba a Red Bull, hanem Lawsont.
Túl van az első Olasz Nagydíján Ferrari versenyzőként Lewis Hamilton. A brit ugyan még továbbra…
A McLaren az Olasz Nagydíjon nem a várt dominanciával, hanem újabb vitatott csapatutasítással került a…
A Circuit Zolder pályára visszatérő Goodyear FIA ETRC az első a dupla versenyhétvégéből Le Mans…
A jövőbeli Audi F1 Team és az adidas többéves együttműködést jelentett be, amelynek keretében a…
A Stellantis és a Ferrari elnöke, John Elkann vállalta, hogy egy évig közösségi szolgálatot végez…
Az Olasz Nagydíj a 2025-ös Forma-1-es szezon egyik legkevésbé eseménydús futama volt az utolsó körökig.…