Categories: F1

Hivatalos: Újabb embert rúgott ki az Alpine!

Alig egy évvel azt követően, hogy az Alpine F1-es csapata kirúgta Otmar Szafnauer korábbi csapatfőnököt, most eltávolítják pozíciójából az őt követő, jelnelegi csapatfőnököt is, Bruno Famint.

„A BWT ALPINE F1 TEAM megerősítheti, hogy Bruno Famin augusztus végéig távozik a Forma-1-es részleg csapatfőnöki szerepéből” – áll a csapat közleményében. „Bruno a Renault-csoport összes többi motorsport tevékenységéért felel majd Viry-Châtillonban. Az új csapatfőnököt megfelelő időben be fogjuk jelenteni.”

Egyes pletykák szerint Famin utódja a Formula 2-ből érkezik majd Oliver Oakes személyében, aki a Hitch GP csapatfőnöke jelenleg. A 36 éves Oakes korábban maga is autóversenyző volt, ez irányú pályafutását egy 2010-es, nem túl eredményes GP3-as szezon után fejezte be.

Érdekesség, hogy Christian Horner is egy F2-es (akkor még GP2) csapat főnöke volt, mielőtt a Red Bull csapatfőnöke lett.

Amennyiben a pletyka beigazolódik, Oakes a mezőny legfiatalabb csapatfőnöke lesz, ahogy anno Horner is az volt érkezésekor.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

40 perc ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

2 óra ago

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

3 óra ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

12 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

13 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

14 óra ago