Categories: F1

Amatőr hibát vétett Ocon, csúnyán lebuktatta magát az Alpine-nál

Esteban Ocon 2025-ben a Haas csapatnál folytatja F1-es pályafutását. Korábban azonban az is napvilágot látott, hogy a francia versenyző a Williamsszel is tárgyalt.

Az Alpine korábbi ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski, aki manapság mérnökként a lengyel Viaplay-nél szakértő, megdöbbentő dolgot árult el.

Felfedte, hogy az Alpine úgy szerzett tudomást arról, hogy Ocon a Williamsel tárgyalt, hogy a francia versenyző egy céges Alpine autóval látogatott el a Williams gyárába. Egy alkalmazott GPS-en keresztül követte az autót és látta, hogy az autó öt órán át parkolt a Williamsnél.

Budkowski azonban úgy véli, nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen az Alpine már korábban bejelentette, hogy 2024 végén szakítanak vele. Viszont hozzátette azt is, hogy Ocon nem tudott arról, hogy jelenlegi csapata GPS-en keresztül követi a mozgását.

„A silverstone-i futam előtt Enstone-ban járt, és amikor ott van, egy Alpine-t vezet, amit céges autóként kölcsönöztek neki” – mesélte Budkowski. „De ezekben az autókban van nyomkövető, GPS. Így derült ki, hogy az Alpine autója öt órán keresztül a Williams parkolójában parkolt Esteban nagy-britanniai tartózkodása alatt, és így tudta meg mindenki az Alpine-nál, hogy Esteban fél napot töltött ott.”

Végül a Willliams csapatfőnöke, James Vowles elmondása szerint főként azért nem született megállapodás a francia versenyzővel, mert Ocon több, mint 180 centis magassága nem illeszkedik a Williams autójához. Ez az indok ugyanakkor meglehetősen érdekes, mivel a Williams jelenlegi (és jövő évi) versenyzője, Alexander Albon épp olyan magas, mint Ocon.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Ez itt a reklám helye: Camion Express Szerviz – Megbízhatóság a pályán innen és túl

A motorsportban nincs helye kompromisszumnak: minden tizedmásodperc és minden apró műszaki részlet számít. Ugyanez igaz…

35 perc ago

„Nem b*szhatjuk el” – Steinert a hatalomátvétel előtt figyelmeztették

Günther Steiner és csapata nem csinálhat baklövést, ha már sikeresen beléptek a MotoGP-be. A MotoGP…

2 óra ago

Alig volt verseny az austini monszunban, de végül új győzteseket avattak

A hétvégén folytatódott a WEC idei szezonja, a Circuit of the Americas (COTA) volt a…

3 óra ago

A történelemkönyvekbe került Verstappen monzai sikere

Magabiztos és fölényes sikert aratott Max Verstappen Monzában. A címvédő nem csak a McLarenek legyőzését…

4 óra ago

Bagnaia talán rátalált valamire, de nem akar hamis reményeket kergetni

Minden arról szól mostanában, hogy Francesco Bagnaia képtelen összhangba kerülni a Ducati 2025-ös gépével. A…

6 óra ago

Verstappen a MotoGP felé kacsintgat?

Max Verstappen, a Forma–1-es világbajnok a SkySport.it szerint a MotoGP-be is befektetne, de egyelőre nem…

7 óra ago