F1

Ki lesz a legveszélyesebb? – Norris és Verstappen egymásra mutogat

Lando Norris szerint félni kell Max Verstappentől a Belga Nagydíjon, míg a holland első sorban brit ellenfelétől tart.

Ugyan a háromszoros világbajnok volt a leggyorsabb az időmérőn ám a büntetése miatt csak a 11. helyről rajtolhat vasárnap. Mindaddig a McLaren tapasztaltabb versenyzője a negyedik helyre lépett elő. Bár a sort Charles Leclerc fogja Sergio Pérezzel felvezetni, mégis a 24 éves versenyző első sorban a hátulról érkező Verstappentől tart.

,,A Red Bull előre lépett a hétvégén. Bár pénteken egy kicsit gyorsabbak voltunk náluk, nem hinném, hogy ők az összes kártyájukat felfedték. Mi viszont igen. Tulajdonképpen amit mutattunk, annyink van. Küszködtem, egyszerűen nem tudtam ma összekapcsolódni az autóval. Mindig egy lépéssel le voltam maradva és mindig egy kicsit hátrányból indultam. Ezért meglepett, hogy az ötödik helyen végeztem (Verstappen büntetése miatt 4.), emiatt örültem is neki. Őszintén szólva, nem ezt az eredményt akartam. Holnap még meg kell előznöm pár gyors autóját, például Pérez Red Bullját. Úgy vélem az, hogy alacsonyabb leszorítórővel mentünk, ártott nekünk. Remélhetőleg ez a versenyen viszont kifizetődik. A cél most is a győzelem”  – nyilatkozta a brit versenyző.

A hajtáslánc cseréje miatt hátra kerülő holland első sorban Norristól tart, aminek hangot is adott az időmérő után:

,,Ha a pénteki eredményeiket nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy nagyon erős a versenytempójuk (McLaren). Nagyon kényelmesen mozogtak odakint. Kicsit ugyan hátrébb indulnak, de véleményem szerint olyan gyorsak lesznek, hogy hamar kihívást jelentenek az élről rajtolóknak” – magyarázta a háromszoros világbajnok.

Verstappen kételkedik abban is, hogy támadni tudja majd Norrist a versenyen:

,,Attól függ, hogyan és meddig jutok az első körökben. Én már annak is örülnék, ha felvehetném a versenyt a tempójukkal. Más gumikon, hátrébb indulva… nem tudom, hogyan fog ez működni.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Rodrigues először nyert Titánként, Kiss Norbi is győzőtt, és tovább növelte az előnyét

134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…

19 perc ago

Horner tolhat egy Toto Wolffot, ha meglépi ezt

A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…

1 óra ago

Nosztalgia: Red Bull Air Race képgaléria a Balaton partjáról

Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…

2 óra ago

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

3 óra ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

4 óra ago

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

5 óra ago