F1

Hivatalos: Andrea Stella marad a McLaren élén

A McLaren több évvel meghosszabbította Andrea Stella csapatfőnök szerződését, így folytatódhat a közös munka az alakulattal.

Stella az F1 világában szerzett széleskörű tapasztalatait a Ferrari csapatánál kezdte, majd 2015-ben csatlakozott a McLarenhez. Mielőtt csapatfőnökké vált, a versenyüzemeltetés vezetőjeként és teljesítményigazgatóként dolgozott. 2019-ben pedig átvette a versenyzésért felelős ügyvezető igazgatói szerepet. 2022-ben, Andreas Seidl távozása után, már csapatfőnökként folytatta a munkát.

A szakember irányítása alatt a McLaren látványos fejlődésen ment keresztül: több fejlesztésnek köszönhetően a csapat előrébb lépett az F1-es mezőnyben, és immár a Red Bull legnagyobb kihívója az idei évben. 2024-ben két győzelmet arattak, és további 18 alkalommal állhattak dobogóra 2023 óta. Legutóbb a Hungaroringen kettős sikert ünnepelhetett a csapat.

„Büszke vagyok arra, hogy a McLaren Forma-1-es csapatának tagja lehetek, és örömmel tölt el, hogy csapatfőnökként folytathatom a munkát. Az elmúlt másfél évben jelentős előrelépéseket tettünk, de még sok tennivalónk van ahhoz, hogy folyamatosan az élmezőnyben harcolhassunk. A siker kulcsa a csapat szinergiájában rejlik, és élvezem a szerepemet, amelyben segíthetek kibontakoztatni az egyéni tehetségeket, és együttműködésre ösztönözni a csapattagokat. Köszönöm Zaknek a belém vetett bizalmat, valamint a vezetői csapatom és minden kollégám támogatását. Izgatottan várom, hogy milyen eredményeket érhetünk el együtt a jövőben”nyilatkozta Stella a bejelentés után.

Stella új szerződése követi azt a sémát, amin a McLaren elindult, hiszen Lando Norris és Oscar Piastri is hosszú távra elkötelezte magát a McLaren mellett az elmúlt hónapokban.

Börcsök Réka

Recent Posts

Elég bizarr: mit keres egy faláb a dobogón? Bezzecchi elárulta az okot

Marco Bezzecchi elárulta, miért ünnepelte sikereit egy falábbal a szombati a MotoGP San Marinó-i Nagydíján.…

3 óra ago

Wolff elmondta, miért más ma a McLaren belső küzdelme, mint a Mercedesé volt

Hosszú évek óta először fordul elő a Forma-1-ben, hogy két csapattárs küzd a világbajnoki címért.…

5 óra ago

Daniel Ricciardo feltehetően visszatér az F1-es paddockba

A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies utalt rá, hogy Daniel Ricciardo jövőre visszatérhet a Forma-1-es…

7 óra ago

Bezzecchi alaposan megszorongatta Marc Márquezt a misanói győzelemért

Marco Bezzecchi sokáig vezette a rengeteg bukást hozó misanói versenyt, de Marc Márquez újabb győzelmet…

8 óra ago

Megvan a licensz Verstappennek, irány a 24 órás

Max Verstappen megkapta a DMSB A engedélyt, amely lehetővé teszi számára a GT3-as autók vezetését…

9 óra ago

Elárulta Steiner, hogy miért választotta a MotoGP-t

Nyomós indok miatt inkább a MotoGP-t választotta Günther Steiner. A múlt heti Katalán Nagydíjon lett…

11 óra ago