Categories: F1

Előkerült egy 27 évvel ezelőtti ritka Hamilton riport, amikor még gokartosként a Forma-1-be vágyott

A BBC nemrég túrta fel az archívumát, ahonnan előkerült egy 1997-es 6 perces Lewis Hamilton riport vele, és a családjával, és ezt kitették online is.

Az akkor 12 éves fekete fiúval és édesapjával Anthonyval az Egyesült-Királyságban egy gokartversenyen találkoztak. Ekkor már figyelte őt Bill Sisley is, aki tehetségeket karolt fel, a Forma-1-ig, illetve Ron Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke és résztulajdonosa. Testére, Nicolas Hamilton is feltűnik a képsorokon, ahogy édesanyja, Carmen Larbalestier szintén.

Az interjúból, amely 1997 novemberében került adásba kiderül, hogy Lewis ott volt abban az évben a Belga Nagydíjon, ahol lenyűgözte őt a Forma-1-es autók sebessége, és a fejébe vette, hogy ő is ezt akarja majd átérezni, ez az életcélja. A tévéből nem jön át szerinte a valódi iram. Annyira kezdő volt még akkor, hogy a pezsgőlocsolás sem ment neki, mert befogta teljesen az ujjával az üveg száját, egyszerűen nem tudta, hogy kell ezt.

A riportban arra is kitérnek, hogy hat évesen még távirányítós versenyautókkal versenyzett, nyolc évesen váltott gokartra. Itt is megerősítést nyer, hogy a családnak micsoda anyagi terhet jelentett először ez a versenysport, de a felvétel időpontjában már voltak támogatói a karrierjének. Édesapja több munkát is vállalt azért, hogy beinduljon a fia pályafutása, a fehérek uralta sportágban. Már ekkor kapott rasszista megnyilvánulásokat, amitől dühös lett, és a szüleihez fordult segítségért, végül úgy volt vele, hogy a pályán „bosszulja” meg a sérelmeket. Tisztában voltak ugyanakkor azzal is, hogy a bőrszíne is különlegessé teszi őt a junior kategóriákban később.

Amikor először találkozott Ron Dennisszel Lewis, megkérte még a McLaren csapatfőnökét, hogy ne csak az autogramját kanyarintsa oda a gyűjteményébe, hanem legyen kedves odaírni a címét és a telefonszámát is. Ez akkor történt, amikor az ifjú Hamilton 9 éves volt, és mondhatjuk, hogy ami azután jött, az már sporttörténelem.

Vámosi Péter

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago