Most, hogy Carlos Sainz végre bejelentette, hogy a Williamsnél fogja folytatni a karrierjét, inspirálva érzem magam, hogy elmeséljem, hogy milyen volt, amikor a Williams HQ-ban, Grove-ban néztem a silverstone-i futamot.
Már a Red Bull-os tapasztalattal a hátam mögött, magabiztosabban készültem a vetítésre. A Williams központja még inkább a semmi közepén van, mint Milton Keynes, úgyhogy itt egy a közelben alvásos csodával oldottam meg a dolgot – annyira közel, hogy gyakorlatilag egy 5 perces séta elvitt ajtótól ajtóig.
A Williams 9-től délután fél 6-ig tervezte a programot, úgyhogy reggelit, ebédet és délutáni teát is kaptunk. Rengeteg napirendi pont volt, körülbelül 150 főre, ami egy futamhoz képest elenyésző szám, de emiatt mégiscsak kevésbé komfortosan és otthonosan éreztem magam, mint a Red Bullnál. Az egyértelmű, hogy teljesen más volt az elképzelés mindkét helyen: a Red Bull igazából vendégül akart látni, a Williams pedig inkább szórakoztatni akart.
Az események nagy része egy hatalmas teremben zajlott, ahol a kivetítő is volt, illetve az asztalok. Többek között kaptunk egy nagyon részletes elemzést Silverstone-ról (ami számomra vicces volt, mert elmagyarázták nekünk, hogy mi a DRS, viszont feltételezték, hogy a pálya összes kanyarjának a nevét ismerjük – nem tudom, lehet ez valami angol kulturális dolog, és náluk így evidens), volt kvíz, ahol nyerhettünk ajándékcsomagot, élőben videóztunk Jenson Buttonnal és meg lehetett osztani a kedves Williamshez kötődő emlékeinket is.
Az emeleten volt az interaktívabb szórakoztató részleg. Húsz szimulátor, amivel abszolút meghaladták a Red Bullt, ahol kettő volt, és nagyon lelkesen segítettek, elmagyarázták, hogy mi hogyan működik (még akkor is, ha nem az első rodeóm volt). Ugyanitt volt scalextic pálya is, ahol 4 autóval lehetett versenyezni egy cuki kis pályán, miközben valaki kommentálta az eseményeket. Egyébként volt egy all-time-bests dicsőségfal is, amit George Russell vezetett (igazából rémlik is egy ilyen jelenet a Drive to Survive-ból, hogy játszanak Kubicával meg Claire Williamsszel), és egy batak tábla (ez a reflex játék, amikor nyomogatni kell a felvillanó gombokat).
Itt az emeleten voltak kiállítva a Williamses trófeák, ami sajnos mennyiségileg sem igazán volt párban azzal, amit a Red Bullnál láttam, de hátha majd James Vowles vezetése alatt szükséges lesz még pár vitrin beszerzése.
A kedvenc részem az volt, amikor bevittek minket az autógyűjteménybe, rögtön érezni lehetett a gumi és benzin szagot, már ettől az egész olyan különleges volt! Volt egy idegenvezetőnk is, aki gyakorlatilag végigvezetett az autók történetén – és wow, ahogy előadta, hirtelen nagy kényszert éreztem, hogy vegyek valami könyvet a Williams történetéről, mert annyira izgalmas volt (ajánlásokat szívesen fogadok).
Maga a vetítés a nagyteremben zajlott, és tekintve, hogy a Williams nem éppen az élmezőnyben versenyzett (bár rendkívüli teljesítményként értékelték a 9. és 11. helyet, ahonnan a pilótáik indultak az időmérő után), a brit pilóták voltak inkább a rivaldafényben. Akárhányszor előztek vagy izgalmas akció volt, az egész terem tapsolt és örült. Hamilton győzelmét is kitörő örömmel fogadták!
Egyébként annak ellenére, hogy a Williams annyira titkolózó (videózni nem lehetett, meg alá kellett írnom egy dokumentumot, mely szerint nem vagyok ipari kém vagy hasonló), ők például tartanak úgynevezett Heritage tourokat, amikor körbevezetnek az autógyűjteményükön. Nem nagyon tudok más csapatról, aki ilyet csinál (a Red Bull hellyel-közzel, de ott lényegesen kevesebb a történelem).
Összességében jól éreztem magam, a délutáni tea is egy nagyon kedves ötlet volt, csak lehet, hogy jobb lett volna nem svédasztalos megoldással megoldani, mert én személy szerint kevésbé akartam otthagyni a futam intenzív figyelését. Mindenesetre ajánlom a Williamsnél is a futamnézést, ha valaki a pályán levéstől kicsit eltérő élményre vágyik.
Tudtad, hogy ilyet is lehet? A Red Bull főhadiszállásán néztem a hazai versenyüket!
