F1

Váratlan igazolással rúgna be az ajtót az Audinál Binotto

Másfél évvel a Forma-1-es debütálás előtt váratlan vezetőség cserét eszközölt az Audi. Az eddigi vezetőt Andreas Seidl menesztették, helyére az ex-Ferrari főnök Mattia Binotto érkezett, míg a csapatfőnök a Red Bulltól érkező Jonathan Wheatley lesz.

A Sauberből átalakuló csapatnak egy fix pilótája van, Nico Hülkenberg személyében. A német már jövőre átteszi székhelyét Hinwilbe. A másik pilóta kérdéses, minden jel szerint egyik jelenlegi pilóta sem marad.

Sokáig Carlos Sainz tűnt biztos befutónak, ám a spanyol végül a Williamset választotta. Így már csak négy hely kiadó a mezőnyben, ám talán a legnagyobb bizonytalanság a Saubernél van, ugyanis jó eséllyel a Mercedes, az Alpine, valamint az RB is utánpótlásból választhat.

Sajtóértesülések szerint Binotto érkezésével új filozófia is érezhet, és egy eddig még fel nem merült név került a kalapba.

Ez a valaki nem más, mint a brazil Gabriel Bortoleto. A 19 éves brazil tavaly első nekifutásra megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, idén pedig jelenleg a második helyen áll az Invicta csapat színeiben.

A sokra hivatott tehetség pályafutását a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és az ő ügynöksége egyengeti, emellett pedig a McLaren junior programjának a tagja.

Ő pedig pont az utóbbi tény miatt jöhet képbe, mivel mind Norris, mind Piastri hosszútávú szerződéssel rendelkezik, így a McLarennél szinte kizárt dolog, hogy ülést kapjon a csapattól, így másfelé kell, hogy fordítsa a figyelmét. Az Audi pedig így egy tapasztalt és egy újonc harmóniájával vághat neki az F1-es kalandnak. Bortoletoval összesen négy abszolút újonc (adott esetben plusz Lawson) lehet a 2025-ös mezőny tagja.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

13 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

14 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago