Categories: F1

Kinek kalap, kinek pizzás zokni: Így telik az F1-esek nyári szünete

Amíg a Forma-1 világa augusztusban lelassul, legalábbis abban a tekintetben, hogy pár hétig nincs verseny, a szereplők nem unatkoznak. Ellenben pihennek, feltöltődnek és kikapcsolódnak.

Az Instagramra feltöltött képeik bepillantást engednek abba, hogyan töltik ők a nyári szünetet.

Összegyűjtöttük a posztjaikat, így te is megnézheted, hogyan töltik szabadidejüket a Forma-1-es versenyzők.

Fernando Alonso nem lazsál a szünetben sem

Talán mondhatjuk, hogy ő a mezőny legaktívabb tagja, annak ellenére is, hogy ő a rangidős. A spanyol versenyző hazautazott, és saját múzeumának (Museo y Circuito Fernando Alonso) gokartpályáján rója a köröket.

 

Guanyu Zhou is hazalátogatott

A Sauber kínai versenyzője hazájában örvendeztette meg a rajongótömeget a lulumelon nevű ruházati márka eseményén.

„Szórakoztató nap a lululemonnal! 38 fok odakint, de még mindig olyan sokan vagytok itt, hogy támogassatok, nagyon hálás vagyok!” – írta a posztolt képekhez.

 

Valtteri Bottas a skandináv csodavilágban

Zhou csapattársa is hazájába látogatott. Bár előbb tett egy kitérőt Norvégiába, már Észak-Finnországban teker barátnőjével Tiffanyval, csodás tájakon, rénszarvas kísérettel!

 

Charles Leclerc strandol

A Ferrari monacói versenyzője a Monte-Carlo Beachen, kalapban koktélozik és lazít.

 

Lewis Hamilton szurkolóvá vált

A hétszeres világbajnok Párizsban múlatja az időt, elsősorban amerikai vívó barátjának szurkolt. Nem volt egyedül, barátaival volt jelen, többek között a színésznő Nina Dobrevvel, annak párjával, a háromszoros olimpiai bajnok snowboardos Shaun White-tal.

Posztjához Hamilton ezt írta: „Csodálatos élmény volt ott lenni az olimpián, és érezni a tömeg energiáját. Hihetetlen közelről látni ezeknek a versenyzőknek az elkötelezettségét, összpontosítását és rugalmasságát. @fencer [Miles Chamley-Watson], nagyon büszke vagyok rád, testvér. A kihívások, amelyekkel szembenéztél és leküzdötted, hogy eljuss idáig, egyszerűen lenyűgözőek. A megpróbáltatások erősebbé tesznek minket, és ezekből tanuljuk meg a legnagyobb leckéket. A legjobb még csak most jön ”

A brit versenyző egyébként Martha Stewarttal is találkozott Párizsban.

 

Nico Hülkenberg családdal lazít

Dél-Németországban pihen a Hülkenberg-család. A kis Noemi Sky már a pónilovaglást is kipróbálta

 

Lando Norris pizzás zokniban

A McLaren brit versenyzője csapatfőnöke Zak Brown, valamint két profi golfos (Justin Rose és Ian Poulter) társaságában golfozott.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago