F1

Újabb név merült fel az Alpine szabad ülésére

Esteban Ocon távozásával szabadon áll egy ülés az Alpine csapatánál. A szebb napokat megélt csapatnál már eddig is több versenyző felmerült, most egy újabb került bele a kalapba.

Flavio Briatore tanácsadóként érkezett nemrég a csapathoz, ám a változás már érzékelhető. Auguztus végével csapatfőnök változás is történt, miközben egyre közelebb a gárda ahhoz, hogy feladja gyári státuszát és a Mercedes motorjait vegyék igénybe.

A háttér mellett a pilótakérdés is folyamatos figyelmet kap. Az elmúlt hetekben több né, köztük Veltteri Bottas, a Williamshez igazoló Carlos Sainz, de Mick Schumacher, a junior Jack Doohan neve is felmerült, sőt Nikita Mazepin visszatérésére is lehet esély.

A hosszas lista tovább bővül, sajtóhírek szerint a Saubertől vélhetően távozó Guanyu Zhou lehet Gasly csapattársa. A kínai számára nem lenne ismeretlen a francia közeg, ugyanis az F1 előtt az Alpine akadémia növendéke volt.

A kínai harmadik évét tölti a Forma-1-ben és eddig összesen 12 pontot szerzett az elmúlt két évben, de idén, akárcsak a csapata, ő maga is pont nélkül áll.

Források szerint a legfőbb indok mellette az a tetemes, körülbelül 27 millió fontos szponzor pénz, amit tudna magával hozni, márpedig egy felfelé kacsintgató csapat számára minden plusz millió aranyat érhet.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

5 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

6 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

7 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

9 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

11 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

13 óra ago