Categories: F1

Hamilton nem azért megy a Ferrarihoz, hogy nyugdíjasként viselkedjen

A Ferrari elnöke, John Elkann úgy véli, Lewis Hamilton még sok évig versenyezhet a Forma-1-ben, és nem csak azért igazol át a Ferrarihoz, hogy „élvezze a nyugdíjas éveit”.

Pedig elég valószínűnek látszik, hogy a Ferrari lesz Hamilton utolsó csapata.

Hamilton jövő év elején lesz 40 éves, de korábbi csapattársa, Fernando Alonso már bizonyította, hogy 40 év felett is lehet a legmagasabb szinten versenyezni.

„Néhány dolog nagyon gyorsan történik” – idézte Elkannt a Corriere dello Sport nyomán a PlanetF1. „Ez volt az a pillanat, amikor ő és a Ferrari egymásra találtak.

„Ő meg akarja nyerni a nyolcadik bajnoki címét, a Ferrari nyerni akar, és Lewisszal erősebbek. Nem azért jött a Ferrarihoz, hogy élvezze a visszavonulását, és fontos, hogy motivált emberek legyenek körülötte, akik győzni akarnak.”

Elkann szerint Hamilton tapasztalata és következetessége az, ami igazán számít az F1 modern korszakában.

„A Forma-1-ben most igazi verseny van, 4 csapat nagyon közel van egymáshoz: Red Bull, Ferrari, McLaren, Mercedes. Fontos, hogy mindig a lehetőségeid maximumát hozd ki. A tapasztaltabbak következetesebbek, ahogy azt Hamilton és maga Alonso is bizonyította. És a következetesség számít” – mondta.

„Elkötelezettséggel és áldozatvállalással leküzdik a korukból adódó fizikai korlátokat. Az is igaz, hogy egy olyan történelmi szakaszban vagyunk, amelyben tovább élünk, és a sportolók pályafutása is meghosszabbodik.”

A Ferrari legutóbbi világbajnoka továbbra is Kimi Räikkönen, aki 2007-ben szerezte meg a bajnoki címet. Vajon közel 20 év után Hamilton le tudja őt váltani ebben a „pozícióban”?

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

49 perc ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

2 óra ago

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

3 óra ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

4 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

6 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

7 óra ago