F1

Norris arra számít, hogy többet fog ütközni Verstappennel

Lando Norris szerint többször fognak még összeütközni Max Verstappennel az elkövetkezendő időszakban.

Az év elején úgy tűnt, hogy a Red Bull simán bezsebeli a szezont, ám a Bikák lendülete alábbi hagyott, majd el is párolgott. Mindaddig a McLaren és a Mercedes felzárkózott és valódi kihívóként száll szembe a regnáló bajnok istállóval.

A konstruktőri listán a papaya színű alakulat gőzerővel gyűjti a pontokat, mivel mindkét versenyzőjük legtöbbször a mezőny elejében helyezkedik el. Addig a Bikáknak leginkább csak a háromszoros világbajnok pontjaira kell támaszkodnia.

Az egyéni bajnokságban Verstappen előnye tetemesebb, ám Norris a második pozícióból leselkedik barátjára. Ugyan jobban muzsikált az MCL38 az utóbbi időkben, ám a brit pilóta nem tudta győzelemre váltani a kínálkozó alkalmakat. Ausztriában, a verseny hajrájában Verstappennel még össze is ütköztek, így átadva a győzelmet George Russellnek.

A 24 éves pilóta szerint több ilyen jelenetsorra kell majd készülni, mivel mindketten ragaszkodni fognak a pozíciójukhoz és az esélyeikhez.

,,Arra számítók, hogy a jövőben többet fogok ütközni különböző emberekkel, Maxszel. Nem azért, mert ez egy elvárás, egyszerűen az ilyen körülmények mindig adottak és ezek a forgatókönyvek bejönnek. Még 5 vagy 10 éves F1-es tapasztalat múlva is lesznek ilyen helyzetek” – nyilatkozta a brit versenyző a Racingnews365.com-nak.

Norris elválasztaná a barátságot a versenyzéstől:

A McLaren versenyzője kihangsúlyozta, képes szétválasztani a magánéletet a szakmai kötelezettségtől, így ha kell a ,,barátaival” és könyörtelen harcot fog vívni.

,,Amit az F1-en kívül csinálok, az egy másik világ. Egy másik élet, és másik mentalitás. Még csak nem is úgy gondolkodok mint akkor, mikor felveszem a sisakot. Nem érdekel, hogy a múlt héten kivel mentem vacsorázni, vagy kivel padeleztem. Ez nem változtat azon, hogy a pályán nyerni szeretnék. Sőt, ezek után még inkább le akarom győzni őket. Számomra ez két külön világ, a magánélet és a pályán történő események. Az, ahogy viselkedem a magánéletemben ezekkel az emberekkel, nem is különbözhetne jobban a pályán mutatott mentalitásomtól. Az autóban én versenyző vagyok.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

5 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

6 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

7 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

8 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

9 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

10 óra ago