F1

Már készül Verstappen távozására a Red Bull: Lando Norris a fő célpont

Noha jelen pillanatban nehéz elképzelni, ám közel sem lehetetlen, hogy az új érát már nem a Red Bullnál kezdené meg Max Verstappen.

Idén is már többször is felmerült a háromszoros világbajnok távozása, ám akkor leginkább a Mercedes kapcsán. Ám most legmeglepőbb, de egyben legnagyobb rációt jelentő pletyka az Aston Martin.

A Lawrence Stroll vezette gárda szupercsapatot építene, Alonso utána a hollandot is megszereznék, ráadásul ebben segítene az is, hogy minden jel szerint Adrian Newey a brit gárdánál folytathatja pályafutását.

Ha Verstappen távozik, akkor a Red Bullnak muszáj lesz találni valakit, aki megfelelő helyettese lehet a szupersztárjuknak. E tény pedig ki is zárja a saját nevelésű pilóták (Lawson, Hadjar) beültetését, hiszen nekik még rutint kell(ene) szerezniük.

Így jöhet képbe a csapatfőnök Chirstian Horner kedvence, a brit Lando Norris. A McLaren versenyzője idén szintet lépett, futamot is nyert, illetve a világbajnoki címre is mutatkozik némi esélye.

Az már kiderült a legutóbbi Drive to Survive évadból, hogy eddig is rajta volt Norris a Red Bull radarján.

Amennyiben Verstappen távozna, akkor Lando Norris megszerzése is jóval könyebb feladat lehet, hiszen abszolút vezéregyéniségként számolnának vele. Ez esetben pedig akkor a gyengén teljesítő, de az évet még biztosan a csapatnál befejező és a következő évre is szerződéssel rendelkező Sergio Pérezre sem lenne szükség.

Hanem lehetőséget adhatnak saját nevelésű versenyzőnek is akár. Jó eséllyel Daniel Ricciardo sem húzza ki addig az energiaitalosoknál, de egy dupla cserével és kettős szerződtetéssel az ülésre igencsak vágyó Yuki Tsunoda léphet fel Lando Norris mellé a nagy csapatba. De nem lehet kizárni azt sem, hogy Liam Lawson kerülhet fel, szárnysegédként és tanulóként.

Bármi is valósulna meg, az biztos, hogy igencsak jót tenne a Forma-1-nek Lando Norris Red Bullos szerződtetése, amennyiben mind ő maga, mind pedig az osztrákok tartanák a jelenlegi formájukat, de 2026 esetében hatalmas a rejtély és bizonytalanság.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

1 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

3 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

5 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

7 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

17 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

19 óra ago