Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Eddie Jordan beperelte az HSBC-t, miután egy „alacsony kockázatú” befektetést hirdettek, amely 5 millió fontjába került neki.
Az egykori Forma-1-es csapatfőnök a londoni Legfelsőbb Bíróság elé citálja a bankot, azt állítva, hogy nyomást gyakoroltak rá, hogy fektessen be valamibe, amit „alacsony kockázatúként” hirdettek. Az üzletember több évtizeden át volt érintett a Forma-1-ben. A most 76 éves férfi 1991-ben alapította meg saját istállóját, a Jordan Grand Prix-t. Olyan pilóták versenyeztek nála, mint Michael és Ralf Schumacher, illetve Damon Hill. Maga a csapat ma is ott van a rajtrácson, mivel különböző üzletek után, többek között a Force India alakjában legutóbb a silverstone-i székhelyű Aston Martinná alakult át. Jordan különböző tévécsatornáknak dolgozott szakértőként, jelenleg pedig saját podcastot tart fenn David Coultharddal. Amint az év közben bejelentették, hogy Adrian Newey elhagyja a Red Bull Racinget, kiderült, hogy Jordan lesz Newey menedzsere.
A The Times beszámolója szerint Jordan befektetési cége, a Pendragon Investment Holdings azt állítja, hogy a HSBC nyomást gyakorolt rá, hogy olyan alapba fektessen be, amely a legrosszabb forgatókönyv szerint is csak 1%-os eséllyel veszíthet. Jordan nem tudott arról, hogy az alap magas kockázatú ágazatokba fektet. Ugyanez a cikk utalt rá, hogy a HSBC profitált (4,2 millió font) az adminisztrációs díjakból és kamatokból annak ellenére, hogy maga az alap értékének 10%-át elvesztette.
Jordan 4,94 millió fontot követel az HSBC-től, ugyanis ennyit veszített az alap lejárta után az eredeti befektetéséhez képest.
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…
Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…
A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…
Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…