Categories: F1

Russell félmeztelenül, Leclerc kutyával hódít – így nyaralnak az F1-esek

Korábban már volt egy összeállításunk arról, hogyan töltik a nyári szünetüket a Forma-1-es versenyzők. Most meghoztuk a második felvonást!

Esteban Ocon és kedvese, Flavy Ibizán, vízen pihennek. Noha a képeket elnézve, Flavy-nak kicsit gondosabban kellett volna magára kennie a fényvédőt. 😀

 

Logan Sargeant barátokkal engedi ki a gőzt, St Tropez-ban.

 

Lewis Hamilton az idei nyárba is beiktatott egy afrikai túrát.

„Második éve vagyok olyan szerencsés, hogy a szünetben Afrikába utazhatok. Már az első alkalommal is lenyűgözött, hogy milyen gyönyörű és gyógyító tud lenni ez a világ, és ez az utazás sem lesz másképp. Akárcsak a múltkor, most is úgy érzem, hogy a napok múlásával egyre inkább újra a középpontba kerülök, és egyre inkább békében érezhetem magam. Marokkó volt az első állomás, szavakkal nem lehet leírni az élményt, remélhetőleg a fotók közelítenek hozzá. Még annyi mindent kell látni és tanulni, találkozunk a következőnél ” – írta a képgyűjteményhez.

 

Alex Albon barátnőjével, Lilyvel kirándul Svájcban. Egyúttal lemásolta az olimpián megismert török sportlövő mémmé vált pózát, egy mű galambbal. 😀 A képet Lily posztjában találjátok, ha tovább lapoztok!

 

Charles Leclerc a közönségkedvenc kiskutyájával gyűjti a lájkokat.

 

George Russell pedig védjegyét alkalmazza a nyári hőségben: Félmeztelen fotókkal árasztotta el az Instagramot.

Motorsport Online

Recent Posts

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

35 perc ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

3 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

13 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

14 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

15 óra ago

Aranyos Mercedes bukkan fel a mai motorsport puzzle-n

Ha F1-mentes hét, akkor puzzle! A mai puzzle azonban nem a Forma-1-hez kapcsolódik. Ez a…

16 óra ago