Fotó: LAT Images / Mercedes-Benz AG
Közeledik a nyári szünet vége a Forma-1-es mezőny számára. A pilóták, köztük Lewis Hamilton is kihasználta a több hetet, hogy kikapcsolódjon és feltöltődjön.
Az idén a dobogó tetejére már kétszer is visszatérő brit bajnok előszeretettel utazgat, amelynek célja többnyire a mentális felfrissülés.
Két éve Afrikába látogatott el, az ősei földjére, amiből sok erőt merített. Idén ismét elutazott Afrikába, ahol egy újabb túrát szervezett magának.
A kirándulás pedig ismét elérte célját, mentálisan megnyugvást talált, amiről az Instagram oldalán számolt be.
„Immáron második éve vagyok olyan szerencsés, hogy Afrikába utazhattam. Az első alkalommal is lenyűgözött, hogy milyen gyönyörű és gyógyító tud lenni ez a világ. Ez az utazás sem volt másképp. Csakúgy, mint legutóbb, most is egyre inkább úgy érzem, hogy a napok múlásával egyre inkább a középpontba kerülök és újra békét lelek. Marokkó volt az első állomás, azt az élményt nem lehet szavakkal leírni, remélem fotókkal valamennyire eltudom mondani. Még mindig annyi mindent kell látnom és tanulnom.” – fogalmazott posztjában.
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…