Categories: F1

Alonso minden nap leteker egy Budapest-Cegléd távot!

A kétszeres világbajnok fittebb, mint valaha, hiába ő a rangidős!

Fernando Alonso a legidősebb versenyző jelenleg a Forma-1-es mezőnyben. Ő az egyetlen negyvenes éveiben járó versenyző, őt a 39 éves Lewis Hamilton követi életkor tekintetében. És jobb formában van, mint valaha! Briatore elárulta hogyan csinálja!

Amikor Alonso a 2001-es Ausztrál Nagydíjon debütált a Forma-1-ben, a McLaren ausztrál versenyzője, Oscar Piastri még meg sem született. Az első F1-es bajnoki címét 2005-ben szerezte, amikor a Mercedes üdvöskéje, Andrea Kimi Antonelli még nem volt a világon.

A spanyol a 2013-as hazai nagydíja óta nem nyert versenyt. Ha sikerülne még legalább egy versenyt nyernie pályafutása vége előtt, akkor megdönti a győzelmek közötti leghosszabb szünet rekordját, amelyet jelenleg Ricardo Patrese tart (6 év, 6 hónap, 28 nap).

Ráadásul eddig még egyetlen versenyző sem volt, akinek két világbajnoki címe közt hatnál több szezon telt volna el. Alonso utolsó bajnoki címe óta lassan 20 év telt el, de még mindig azon van, hogy egy nap szerezzen egy harmadik címet is. Mondhatnánk, hogy erre már nemigen van esélye, de a spanyol versenyző még mindig nagyon fitt, és motivált. Talán még jobban is, mint némelyik fiatal.

A Formula For Success podcastban Alonso régi menedzsere, egykori csapatfőnöke és jó barátja, Flavio Briatore elárulta, hogyan tartja magát ilyen jó kondícióban a versenyző. Röviden: 80 km-es biciklitúrákkal, mindennapi edzőtermi látogatásokat és megfelelő étrenddel

„Fernando Alonso még mindig motivált, mint egy fiatal versenyző” – mondta Briatore. „Szuper formában van. Talán még fittebb, mint amikor nálam vezetett. Még mindig Monacóban van. Tudom, hogy minden nap biciklizik. Minden nap 60, 70, 80 kilométert tesz meg.”

„Naponta konditerembe jár. Minden alkalommal, amikor vacsorázni megyünk, nagyon, nagyon óvatos. Soha nem csal (az életekkel). Ez hihetetlen.”

Nem semmi!

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

9 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

10 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

11 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

13 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

15 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

17 óra ago