Categories: F1

George Russell Kimi Räikkönent várja csapattársának

Előadta, hogy azt se tudja, ki az a Kimi Antonelli

Mi sem bizonyítja jobban, hogy véget ért az F1-es nyári szünet, mint az, hogy lezajlottak a csütörtöki sajtótájékoztatók Zandvoortban.

A szokásos, közvetített sajtótájékoztató egyik alanya a Mercedes ifjabbik brit versenyzője, George Russell volt, aki próbálta megtréfálni az egyik kérdezőt.

Az olasz Sky riportere, Mara Sangiorgio arról kérdezte Russellt, hogy felkészült-e arra, hogy üdvözölje minden bizonnyal jövő évi új csapattársát, Kimit. Persze Andrea Kimi Antonellire vonatkozott a kérdés, aki már szinte biztosan debütálhat az F1-ben jövőre a Mercedesnél, George azonban viccesen úgy tett, mintha nem értené a kérdést.

„Kimi Räikkönen?” – kérdezett vissza, majd felvilágosították, hogy Kimi Antonelliről van szó.

Russell egy pillanatra még ez után is úgy tett, mintha nem igazán tudná ki ő, de aztán rendesen válaszolt a kérdésre.

„Ő az F2-es versenyző, ugye!?” – kezdte.

„Nem, azt gondolom, bárki is lesz a csapattársam jövőre, természetesen szívesen látjuk. És izgatottan várjuk a közös kihívást. Kimi egy kivételes versenyző, olyan elképesztő pályafutása van a junior sorozatokban, mindig is arra volt hivatott, hogy Forma-1-es pilóta legyen. És ha ő lesz az, az szerintem a Mercedes junior programjának erejét is mutatja. És egy kicsit emlékeztet az én utamra is, amikor fiatal gyerekként kezdtem, és a Formula 3-ban lépkedtem a kapukon, majd felfelé haladtam a ranglétrán. És ez egy nagyszerű történet lenne a csapat számára, de ki tudja?”

Majd kapott még egy kérdést arra vonatkozóan, hogy milyen a kapcsolata a fiatal versenyzővel, aki vasárnap lesz 18 éves. Némileg kitérő választ adott, inkább Kimi Antonelli képességeit méltatta.

„Minden alkalommal találkozom vele, amikor F2-es versenyeken indul. Mindig szemmel tartjuk, hogy hogyan halad, minden futamot figyelemmel kísérünk. Pár hónapja együtt teszteltünk Silverstone-ban, szóval ez egy remek lehetőség volt számára, hogy beülhessen egy Forma-1-es autó volánja mögé. Kivételesen gyors volt, szóval biztos vagyok benne, hogy ha a Forma-1-ben vezethetne, biztos vagyok benne, hogy remek munkát végezne.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

1 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

2 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

3 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

13 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

14 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

15 óra ago