F1

Ma 21 éve szerezte első F1-es győzelmét, akkor így nyilatkozott Alonso!

A Magyar Nagydíjon sikerült ezt elérnie a spanyol versenyzőnek

2003. augusztus 24-én, a Magyar Nagydíjon aratta első Forma-1-es futamgyőzelmét Fernando Alonso. Akkor ezzel ő lett a legfiatalabb futamgyőztes a Forma-1 történetében.

Ezt azóta Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Max Verstappen is megdöntötte.

A 70 körös versenyt a Renault spanyolja, Fernando Alonso nyerte meg, miután a pole pozícióból indult. Alonso mellett még Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) és Juan Pablo Montoya (Williams-BMW).

„Fantasztikus volt a hétvége” – mondta akkor Alonso.

„Először a pole pozíció, most pedig a győzelem, számomra egy valóra vált álom. Huszonkét éves vagyok, és már zsebemben van az első győzelmem, így remélem, hogy hosszú karrierem lesz a Forma-1-ben, további győzelmekkel” – mondta.

A hosszú karrier több, mint igaz lett, és a további győzelmek is. Sőt két világbajnoki címet is szerzett, noha azoknak is lassan már 20 éve…

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

19 perc ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

10 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

11 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

12 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

14 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

16 óra ago