Fotó: Simon Galloway/LAT Images/Haas F1 Team
Véget ért a Haas Forma-1-es csapat Olasz Nagydíjon való részvételét fenyegető veszély, miután az istálló kifizette korábbi szponzorának, az Uralkalinak a nekik járó összeget.
A kifizetéssel kapcsolatos jogi vita miatt fennállt az esélye annak, hogy az alakulat a hétvégi Holland Nagydíj után nem vihette volna ki autóit és felszerelését Hollandiából. Úgy tudni azonban, hogy a kifizetés pénteken késő este megtörtént, így a csapat most már szabadon elhagyhatja Zandvoortot a vasárnap esti menetrend szerint.
Az ügy akkor kezdődött, amikor a Haas 2022 elején kirúgta Nikita Mazepint, miután Oroszország ukrajnai inváziója miatt nem lehetett őt tovább alkalmazni. A kiscsapat megtartotta a szponzori támogatást, amelyet a Mazepin édesapjának, Dmitrijnek a tulajdonában lévő Uralkali cég fizetett ki előre.
Egy svájci választott bíróság júniusban azonban úgy döntött, hogy a csapatnak vissza kell fizetnie 9 millió dollárt az Uralkalinak, és a Haasnak nem volt más választása, mint fizetni. Az istállót a nemzetközi szankciós törvények lassították a pénz visszafizetésének folyamatát, bár az Uralkali vitatta ezen állítást. Pénteken Ayao Komatsu csapatfőnök ennyit mondott:
„Megszületett a választottbírósági döntés, amit végül elfogadtunk. Egyáltalán nem vitatjuk azt. Bonyolult folyamat a pénzeszközök átutalása, ezen dolgozunk, de ez tovább tart, mint szeretném. Teljes mértékben arra összpontosítunk, hogy mielőbb átutaljuk.”
A fizetés ösztönzésére az Uralkali csütörtökön rendőröket és helyi végrehajtókat küldött Zandvoortba, és egy kisebb vita után megegyeztek, hogy a Haas versenyezhet a hétvégén. Azonban ha a pénz nem került volna kifizetésre, akkor a csapatot vasárnap este megakadályozhatták volna abban, hogy a kamionjait és felszerelését kivigye Hollandiából, ami veszélyeztetné a monzai részvételüket.
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…