Categories: F1

Verstappen szerint nincs baj azzal, ha Wolff körbeudvarolja

Max Verstappen nem tudott véget vetni azoknak a találgatásoknak, amelyek a Mercedeshez való igazolással hozták őt összefüggésbe – mindössze 24 órával azután, hogy a Mercedes-főnök Toto Wolff elárulta, hogy a nyár folyamán még mindig tárgyaltak, annak ellenére, hogy a hollandnak hosszú távú, 2028-ig szóló szerződése van a Red Bullnál.

Wolff közeli barátja Verstappen édesapjának, Jos-nak, és áradozva beszélt a kapcsolatukról, miközben továbbra is a világbajnokot szeretné 2025-ben Lewis Hamilton utódjaként. Verstappen eleinte szemérmes volt a találkozóval kapcsolatban, amikor a Holland Nagydíj időmérője után faggatták, először viccesen azt mondta:

„Miféle találkozó? Nem is emlékszem.”

Amikor azonban a Motorsport.com megkérdezte, hogy szerinte itt lenne-e az ideje, hogy Wolff tovább lépjen és ne beszéljen többet róla, Verstappen nem értett egyet:

„Nem, így értem, mindenki azt mond, amit akar. Remekül kijövök Totóval. Szerintem igazán nyíltan beszél arról, hogy mi történik a csapatán belül, a versenyzői felállással és a többi dologgal is. Tehát nincs ezzel semmi baj. Azonban én is csak a munkámra koncentrálok. Amúgy is sok a teendőnk. Szóval igen, csak erre fókuszálunk.”

Verstappent, aki a McLarenes Lando Norris mögött a második helyre kvalifikálta magát, arról is kérdezték, hogy a britnek milyen képességei vannak ahhoz, hogy világbajnok legyen. Ők ketten közeli barátok, bár ez a kapcsolat próbára volt téve, amikor a szezon alatt az Osztrák Nagydíjon összeütköztek:

„Lando pokolian gyors. Szerintem ez az, amire szüksége van. És ezért van ő is a Forma-1-ben, és ezért teljesít olyan szinten, mint ahol épp van. És a tapasztalatokkal csak egyre jobb lesz, nem igaz? Úgy értem, persze én már valószínűleg egy kicsit régebb óta küzdök világbajnoki címekért, tehát feltehetően egy kicsit tapasztaltabb vagyok ebben. De végeredményben, amikor a csapat jól működik, az autó jól működik, te jól vezetsz, akkor ez csak úgy jön ez neked. Szóval igen, amúgy sem kételkedtem benne soha.”

Közben Wolffot ugyanabban az interjúban, ahol Verstappenékről beszélt, kérdőre vonták a nyelvbotlásáról, amikor látszólag megerősítette Andrea Kimi Antonelli előléptetését a csapatánál a következő szezonra:

„Ezért nem akarok a 2026-os pilótafelállásról beszélni ebben a szakaszban, mert szeretném, ha ez működne George-dzsal és Kimivel.” – mondta Wolff először.

Majd hirtelen pontosított: „Ez mind stratégia, tudjátok? Mondtam valamit, ami lehet, hogy nem igaz, mert csak a jövő héten jelentjük be. Tehát lehet, hogy lesz meglepetés!”

Ami Russell csapattársát illeti, akit esetleg a jövő heti Olasz Nagydíjon igazolnak, Wolff így zárta le:

„A másik versenyzőre gondolsz? Adunk magunknak némi időt. Nem tudom, hogy napokat vagy heteket. Előbb-utóbb úgyis kiderül. De Monza egy jó hely… egy nagyon jó hely. Szép a pálya. Szeretem az ottani embereket, aztán majd meglátjuk, hogy kiélvezzük-e a pillanatot.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

2 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

3 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

4 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

5 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

6 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

8 óra ago