F1

Hamilton közölte, hogy az F1-es film néhány jelenete baromság

Mivel ő is producere a filmnek, felügyeli, hogy a a produkció hieteles legyen

Lewis Hamilton elmondta, hogy a Brad Pitt-féle F1-es film kapcsán mivel kapcsolatban mondta azt, hogy „ez baromság”.

Hamilton is producere a készülő filmnek, amelyben Pitt egy veterán autóversenyzőt alakít, aki megpróbál visszatérni a sportba.

Hamiltont arról kérdezték, hogy a film jeleneteinek forgatása során mik voltak, amiket hülyeségnek tartott.

„Csak versenyzési forgatókönyvek. Technikai zsargon, amit a mérnökök beszélnének” – mondta Hamilton az Esquire-nek.

„De különösen a versenyzési forgatókönyvek és az előzések, a boxkiállások, a stratégiák és az ilyesmik.”

„Lehet, hogy volt olyan baleset, ami olyan volt, mintha az autó a falnak ütközött volna, majd felborult, a kerekein landolt és továbbment. De ez nem történik meg a Forma-1-ben.”

„Ehren [Kruger, a forgatókönyvíró] alapvetően rengeteg kutatást végzett, rengeteg versenyt nézett meg, eljött egy csomó versenyre, majd elment és megírta a forgatókönyvet.”

„De leültünk és beszélgettünk arról, hogy miről is szól a versenyzés. Aztán miután megírta a forgatókönyvet, leültem vele, és alapvetően leszóltam azokat a dolgokat, amelyek nem tűnnek valóságosnak, és nem arról szólnak, amiről az F1 szól, és megpróbáltam biztosítani, hogy a lehető leghitelesebb legyen.”

„Ezzel párhuzamosan egy produkciós céget is alapítottam, így producer vagyok ezekkel a srácokkal.”

„Minden területen részt vehettem, így biztosíthattam, hogy a szereplőgárda sokszínű legyen, hogy legyen egy nő a boxutcában, ami a valódi versenypályán soha, de soha nem volt.”

Bár nem teljesen egyértelmű, hogy Hamilton itt mit ért az alatt, hogy „nő a boxutcában”, amit a valóságban nincs úgy, hiszen igazából is dolgoznak nők a boxutcában. A pitwallon is, és a kerékcsere-csapatokban is voltak/vannak nők.

„Hans Zimmer volt az, akit szerettem volna, hogy a film zenéjét én készítse, így hát Hans Zimmer is itt van. Joe [Kosinski, a rendező] csodálatos módon mindenbe bevont engem is” – tette hozzá Hamilton.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

8 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

9 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

10 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

12 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

14 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

16 óra ago