Categories: F1

Kimi Antonelli F1-es autót vezethet Monzában, de nem Sargeant helyén

Toto Wolff megerősítette, hogy a Mercedes pártfogoltja, Andrea Kimi Antonelli részt vesz első hivatalos F1-es szabadedzésén a jövő hétvégén Monzában.

Hozzátette azt is, hogy a 18. életévét épp az elmúlt vasárnap betöltő versenyző  nem fogja helyettesíteni a 2024-es év hátralévő futamain a Williamsnél küszködő Logan Sargeantet.

Amellett, hogy az idei FIA Formula2-es bajnokságban a Prema csapatával versenyez, Antonelli a brackley-i alakulatnál egy széleskörű tesztprogramban vesz részt, melynek célja, hogy felkészítse őt arra, hogy 2025-ben a Mercedesszel a Forma-1-ben debütálhasson.
A jövő pénteki FP1-es gyakorlás a csapattal a következő jelentős lépést jelenti Antonelli számára az F1-es versenyzői ülés felé, ráadásul erre a fiatal versenyző hazájában kerül sor.

„Az FP1-et Kimivel fogjuk teljesíteni Monzában, ami egy igazán érzelmes pillanat lesz” – mondta Wolff vasárnap Zandvoortban.

„Mert 11 éves kora óta követtük őt, amikor még kisbaba volt, gokartozott, és egy Mercedes srác büszke arra, hogy a garázsban lehet.”

„Látni őt pénteken Monzában az FP1-ben, a tifosi előtt, hogy egy olasz srác ül egy versenyképes autóban, azt hiszem, ez olyasmi lesz, amire mindenki nagyon büszke lehet Olaszországban. Aztán onnan folytatjuk.”

Vasárnap olyan pletykák láttak napvilágot, melyek szerint a Williams fontolgatja, hogy lecseréli a küszködő versenyzőjét, Logan Sargeantet, miután az amerikai a szombati harmadik szabadedzésen balesetet szenvedett, ami egyben jelentős anyagi kárt is okozott a csapatnak.

Wolff azonban világossá tette, hogy Antonelli nem jelölt arra, hogy Williamsnél teljesítse a szezon hátralévő részét.

„James Vowles és köztem szuper átlátható megbeszélések és kapcsolat van, James pedig részese volt Kimi fejlesztésének és megtalálásának” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

„Szóval, azt hiszem, az a legjobb neki, ha úgy folytatjuk a programot, ahogyan azt megterveztük, a [korábbi autók] tesztelésével és a Formula 2-vel, és meglátjuk, hogy ez hogyan alakul. Ahelyett, hogy megzavarnánk a tervünket, és lehetőséget adnánk neki egy Williamsben – és ezt a döntést hoztuk.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

49 perc ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

2 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

3 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

5 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

15 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

17 óra ago