Categories: F1

Robbie Williams elárulta, mi az üzenete az általa is tervezett trófeának a Holland Nagydíjról

Lando Norris nyerte a 2024-es Holland Nagydíjat, és a dobogón az énekes Robbie Williams által is megálmodott trófeát tartott a magasba.

A kupa messziről nézve meglehetősen alkalminak és egyedinek tűnt, hiszen cikkcakkokat, szóbuborékokat és szavakat tartalmazott. Kiderült azonban, hogy a design mögött egy megható gesztus áll. A trófeát Robbie Williams és Marcel van Luit tervezték. A trófeán a holland oroszlán látható kiemelten annak az elején. A festése hasonló az első és a harmadik évhez, mióta visszaért az országba a királykategória.

Az énekes az Instagram-oldalán hetente tart egy „who arted” elnevezésű rovatot, ahol véletlenszerűen kiválasztott tagokat a közönségéből ő maga választja ki. Williams képeket oszt meg a személyek művészetéről a közösségi felületén. Ezen a héten azonban volt egy csavar a dologban, mivel az illető maga a művész volt.

„Én terveztem a holland Forma-1-es nagydíj dobogósainak a kupáit. Büszke vagyok és nagyon hálás a lehetőségért. Az volt az ötletem, hogy írjam fel mindazt, ami eszembe jutott, amit a versenyzőknek fel kellett áldozniuk a nagyság eléréséhez. A siker pillanatában azt is szerettem volna, hogy a kitartásukért vállon veregethessék magukat.”

Az Instagramon található fotókon pár példát mutat be a felirataiból. Ezek között szerepeltek többek között: „ünnepek és különleges alkalmak feláldozása”, „kora reggeli és késő esti edzések” vagy a  „nagyfokú stressz”.

A „Karma Killer” vagy a „Supreme” énekese az év elején művészeti kiállítást nyitott Amszterdamban. Williams életrajzi filmje, a „Better Man” 2024 decemberében kerül a mozikba.

Vámosi Péter

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

10 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

11 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

12 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

14 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

16 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

18 óra ago