Fotó: Jiri Krenek/Mercedes-Benz AG
A Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és George Russell a zene kapcsán ugratták egymást, még a Holland Nagydíj előtt.
A versenyhétvégét megelőzően Amszterdamban részt vettek egy a Tommy Hilfiger által szervezett szponzoreseményen.
Hamilton elárulta, hogy mindig énekel a motorshome-ban. Erre Russell tréfásan felvetette, hogy Hamilton „relaxációs módszere lehet egy figyelemelterelő eszköz is”, mivel ő is folyamatosan hallja a zenét csapattársa oldaláról. Végül azonban elismerte, hogy ez valójában neki is pihentető.
„Én mindig énekelek…” – mondta Hamilton.
Majd Russell közbeszólt: „Nem tudom, hogy ez a te relaxációs módszered-e vagy a figyelemelterelés eszköze irányomba… Bár én csak hallgatok és lazítok.”
Hamilton megemlítette, hogy sokkal rosszabbul is járhatott volna csapattársa. Felidézte ugyanis, hogy egykori mclarenes csapattársa, Heikki Kovalainen mindig heavy metalt hallgatott, ami számára nagyon idegen volt.
„Lehetett volna sokkal rosszabb is. Amikor Heikkivel voltam, heavy metal zenét hallgatott. Azt gondoltam, ‘Ó, Istenem, mindjárt szétrobban a fejem’.” – mesélte a hétszeres világbajnok.
Mindezek ellenére Hamiltonnak Kovalainennel is mindig jó volt a kapcsolata, jókívánságokat is küldött a finn versenyzőnek, mikor az nemrégiben szívműtéten esett át.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…