F1

Rianna Räikkönen Verstappen rajongó?

A Räikkönen-család rajong Olaszországért. Olyannyira, hogy Minttu és Kimi Räikkönen annak idején az esküvőjüket is Toszkánában tartotta. Máig gyakran tartózkodnak az országban, kisfiuk, Robin keresztapjának legnagyobb örömére. Aki nem más, mint Gino Rosato, aki a Ferrarinál dolgozott együtt Kimi Räikkönennel és lettek barátok.

A Räikkönen-család négyötöde ki is látogatott most az Olasz Nagydíjra (a legkisebbet, Grace-t még nem vitték be a paddockba), Rosato kíséretében. Az egykori versenyző legutóbbi csapatánál, a Saubernél (Stake F1 Team) tűnt fel a harmadik szabadedzés során, amint a Ferrari egykori csapatfőnökével, Mattia Binottóval beszélgetett, aki ma már a Sauber kötelékében dolgozik.

Úgy tűnik azonban, hogy még a Red Bull Racinget is meglátogatták, bár azt nem tudni, hogy ez a család melyik tagjának kívánságára történt. Esélyes azonban, hogy Rianna Räikkönen óhaja volt. Édesanyja, Minttu ugyanis Instagram sztoriban osztott meg egy fotót, amint a kislány Max Verstappennel állt össze egy közös fotóra. A háromszoros világbajnok nagyon készséges volt, Rianna pedig szemmel láthatóan örült a lehetőségnek.

A képet ide kattintva érhetitek el, még pár órán át, utána törlődik.

Update: Lewis Hamiltonnal is fotózkodott. 😀

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

3 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

4 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

5 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

6 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

7 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

8 óra ago