F1

Hamilton reméli, Antonellivel megkapja a Mercedes azt, amit érdemel

Hamilton nagyon dühös az időmérőn elért helyezése miatt

Lewis Hamilton elmondta, nagyon dühös amiatt, hogy nem sikerült az első sorba kerülnie az Olasz Nagydíj időmérőjén.

A kvalifikáció első két szakaszában még jól mozgott a Mercedes, és ez a Q3-ban sem változott. George Russell a két McLaren mögött indulhat majd a harmadik rajtkockából vasárnap, míg a hétszere világbajnoknak be kellett érnie a hatodik pozícióval.

Ugyan a két Red Bullt sikerült megvernie a 39 éve pilótának, ám az időmérő után csalódottan nyilatkozott. Hamilton úgy érezte, az első sorba is kvalifikálhatta volna magát, ám állítása szerint cserben hagyta a csapatot.

,,Dühös vagyok, rettenetesen dühös. Úgy vélem, ott lehettem volna az első sorban, de nem csináltam jól dolgom. Az első és második kanyarban, valamint az utolsóban elveszítettem 1-2 tizedet. Az időmérő a gyenge ponton és nem tudok rájönni miért” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.

A brit versenyen csalódottan a következő mondatot még elejtette:

,,A csapat jobbat érdemel, talán majd Antonellivel ezt is megkapják.”

Csonka Nikolett

Recent Posts

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

55 perc ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

3 óra ago

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

5 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

7 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon – Frissítve

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

9 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

11 óra ago