F1

Rosberg élő adásban szorította sarokba Brownt: Le kellene fektetni pár szabályt

Rosberg kemény kritikával illette a McLaren ügyvezetőjét: Hagytátok, hogy Leclerc rátok másszon

Nico Rosberg az Olasz Nagydíj után sem volt rest, és a Sky Sports élő adásában kérte számon Zak Brownt.

Hiába indultak a McLaren versenyzői az első sorból, a győzelmet ezúttal nem sikerült megszerezniük. Charles Leclerc és a Ferrari kiénekelte a sajtot a wokingi csapat szájából, és egy merész stratégiával ünnepnapot csinált Monzában.

Max Verstappen csak a hatodik helyen ért célba, ám ennek ellenére a papaya színű csapat nem maximalizálta előnyét. A verseny végén nem kérték meg Oscar Piastrit arra, hogy adja át a második helyet Lando Norrisnak, így a brit pilóta pár értékes ponttal kevesebbet hozott ellenfelén.

A verseny leintése után 2016 világbajnoka próbálta erről kérdezni a brit versenyzőt, ám Norris diplomatikus választ adott. Később, a Sky Sports levezető műsorában, Zak Brownt kérte számon a német ex-pilóta:

,,Zak, nem lenne itt az ideje, hogy csapatutasítást is bevezessetek a papaya szabályokba? Négyes kanyar. Először Lando (Norris) majdnem megpördült. Nagyon közel volt, ennél közelebb nem is kerülhetett. Aztán hagytátok, hogy Leclerc rátok másszon és előzzön. Talán az a 2,6 másodperc volt az, ami a győzelembe került. Nem lenne itt az ideje néhány szabályt lefektetni?”

Brown higgadtan így válaszolt:

,,Ezt majd jövő héten átbeszéljük. Megnézzük majd ezt és Leclerc közénk kerülését. Képesek lettünk volna elhúzni? Ez egy jogos kérdés! Agresszív előzés volt (Piastri részéről), így erről majd egy kicsit beszélgetünk. Egy kissé idegőrlő volt a boxfalnál. Lando rosszul jött ki a kanyarból, emiatt nyitva hagyta egy kicsit az ajtót. Jó lett volna, ha egy kicsit tovább maradnak az első két pozícióban.”

 

Csonka Nikolett

Recent Posts

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

45 perc ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

15 óra ago