F1

Alonso kiröhögte a posztot, ami azt állította, hogy lerobbant az új hiperautója

A hét elején olyan pletykák röppentek fel melyek szerint Fernando Alonso vadiúj Aston Martin Valkyrie-je, amit még épp csak, hogy megkapott, Monacóban lerobbant és trélerre került.

Azt is megemlítették, hogy az Aston Martin emberei megérkeztek az autóhoz, hogy diagnosztizálják az autó problémáját, mivel látható volt, ahogy egy illető laptoppal ül az autóban.

A feltöltött videón az autó egy tréleren volt látható, és a videó szerkesztése miatt úgy tűnt, mintha az autót elvinnék.

De hibáról azonban szó sincs, Alonso tisztázta az ügyet.

A 4 millió dolláros Valkyrie-jéről szóló X-posztra (amit már töröltek) válaszolva Alonso megannyi könnyesen nevető emoji kíséretében kinevette a forrás hitelességét.

Kiderült ugyanis, hogy az autót nem elvitték, hanem a spanyol versenyző monacói otthonához szállították.

A Valkyrie egy Adrian Newey által tervezett hiperautó. A szakember ráadásul a hírek szerint hamarosan csatlakozik az Aston Martin F1-es csapatához is.

Mint a legtöbb nagyteljesítményű autó, a Valkyrie is kifinomult elektronikai rendszerrel rendelkezik. Az autóban a laptopjával ülő mérnök pedig valószínűleg a szenzorokat ellenőrizte.

Alonso több mint egy évet várt arra, hogy megkapja saját Valkyrie-jét.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

41 perc ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

2 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

3 óra ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

4 óra ago

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

5 óra ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

6 óra ago