F1

Egy igazi F1-es matuzsálem is kalapács alá került

Innovatív volt a maga idejében

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az F1-es témájú aukciók. Most is egy újabb Forma-1-es autóra lehet licitálni, amely autó hűen képviseli a hőskort.

Nagy-Britannia egyik legnagyobb autós aukciós oldalán megjelent egy olyan autó, amit már csak nagyon kevés élő ember láthatott valós verseny körülmények között.

Az említett versenyautó a Cooper-Bristol T40. Az 1955-ös F1-es modell volt a legendás Jack Brabham legelső Forma-1-es autója, amivel debütált a sorozatban a Brit Nagydíjon.

A sportág egyik legnagyobb legendája és legnagyobb hatást nyújtó alakja később három világbajnoki címig jutott, kettőt a Cooperrel egyet pedig a saját csapatával, a Brabhammel.

A T40 a korábbi T39-es modell továbbfejlesztett változata volt, ami utcai modell alapjaira épült Brabham saját elgondolása szerint. Történelmi ez a jármű, ugyanis ez volt a legelső farmotoros Forma-1-es autó. Az autót egy kétliteres, hathengeres Bristol motor hajtotta, tengelytávját pedig 20 mm-rel növelték meg az elődhöz képest.

Embed from Getty Images

Ugyan az innováció nem érte el a hatását, az 1955-ös Brit Nagydíjon Aintree-ban a vert mezőnyben végeztt vele Brabham. Több futamon nem indult ez a modell, de úttöröként számos jövőbeni innovációnak megágyazott.

Ezután több, világbajnokságon kívüli versenyen is rajthoz állt vele, majd egy évvel később eladta, hogy megalapozza saját maga és családja Európába költözését, ami végleg elindította őt a siker útján…

A következő bő egy évtizedben az autó többször is gazdát cserélt, 1964-ben Alan Robertson vásárolta meg, aki teljesen átépítette és egy sportautó prototípust alkotott meg belőle. Azonban a következő tulajdonos, Frank Cengia visszaállította eredeti és mai is látható állapotába.

Sokáig Ausztráliában volt az autó, Európába és az Egyesült-Királyságba az évszázad végén került. 1992-ben Thomas Bscher, a Bugatti későbbi elnökének birtokába került. A 21. században már több, történelmi GP-n is részt vettek vele, többek között Monacoban és Goodwoodban is.

Legutóbb pedig egy francia cég tulajdonolta, akik teljes motorfelújítást végeztek rajta.

Fontos kiemelni még, hogy ezen autó rendelkezik az FIA ún. történelmi műszaki útlevéllel is, amely 2025 júliusáig érvényes.

Az ára jelenleg 350 ezer euró, vagyis nagyjából 140 millió Ft.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

29 perc ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

1 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

2 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

4 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

5 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

5 óra ago