Categories: F1

Verstappen: Azt mondok, amit akarok!

Verstappen szerint manapság az emberek már nem bírják a kritikát

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen megvédte magát a csapatrádión keresztüli kirohanásai kapcsán, melyek miatt sok kritikát kapott az utóbbi időben.

A holland az elmúlt években a Forma-1 meghatározó alakja volt, rengeteg futamot nyert és három világbajnoki címet zsebelt be. Az utóbbi időben azonban nem hasít úgy a Red Bull – és így Verstappen -, mint korábban. Ennek eredményeként Max többször panaszkodik a csapatrádión, szavait és stílusát pedig nem válogatja meg. Ami a szívén az a száján, őszinte gondolatokat oszt meg mérnökével.

A 26 éves versenyző azonban cáfolta, hogy a csapat elégedetlen lenne bármelyik megszólalásával.

„Tudjátok, akiknek nem tetszik a beszédem, az ne hallgassa, halkítsák le a hangerőt” – idézte Verstappent a GPFans.

„Nagyon hajt a siker. Ezt már bebizonyítottam. És mindig optimalizálni akarom a dolgokat. Most az emberek vitatkozhatnak azzal, hogy talán nem kéne olyan hangosnak lennem a rádióban, de ez az ő véleményük.”

„Nagyon nyitottak vagyunk, csapatként nagyon kritikusak vagyunk egymással szemben. És ez nagyon jól működik nálunk. Szóval nem várom, hogy ez megváltozzon.”

„Ebben a világban, amit most élünk, úgy érzem egyébként, hogy sokan már nem bírják a kritikát” – tette hozzá. „Nem akarom, hogy így végezzük.”

Verstappen hangsúlyozta, hogy más sportolók a különböző sportágakban ugyanúgy reagálnak, mint ő, csak éppen mikrofon nélkül, és a közönség ritkábban értesül róla.

„Nos, ez is egy olyan dolog, tudod, hogy egy csomó sportban az emberek (ugyanígy) mondanak dolgokat, csak nincs mikrofon erősítve a szájukhoz” – mondta.

„Engem nem érdekel [a csapatrádió közvetítése]. Úgy értem, azt mondok, amit akarok, de igen, ez a mi sportunk [sajátja] is természetesen, mert sokat kommunikálsz a boxutca falával, van lehetőség arra, hogy beszélj.”

„Amikor más sportágakban, talán szidod magadat olyan dolgok miatt, ami nem tetszett, vagy egy csapattársad nem passzolta át neked a labdát, szólsz neki, bármi is legyen az, de nincs mikrofon.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

6 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

7 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

8 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

10 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

11 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

11 óra ago