Categories: F1

Verstappen elmondta, kit szeretne csapattársának

A Sergio Pérezzel kapcsolatos vita mostanság ismét elcsendesedett. A nyári szünet előtt még rendszeres volt a téma, hogy a Red Bull Racing vajon 2025-re is megtartja-e a mexikóit, vagy sem.

Annak ellenére is erősek voltak a Pérez menesztéséről szóló feltevések, hogy papíron van érvényes szerződése a csapattal a 2025-ös, sőt a 2026-os szezonra is. Ugyanakkor több példát is láttunk már rá, hogy ezek a szerződések felbonthatók, különösképpen, ha speciális záradékok szerepelnek benne. A 34 éves versenyző teljesítménye pedig hosszú ideje téma már. Kevesebbért is tette már ki versenyzők szűrét az energiaitalos csapat, ráadásul Liam Lawson toporog a Red Bull/RB ajtaja előtt. Ha pedig ő érkezik, a Red Bulltól, vagy az RB-től valakinek távoznia kell.

Az utóbbi időben azonban elültek a Pérez maradását firtató elméletek. Ennek feltehetően a csapat világbajnoka, Max Verstappen is örül, mivel kijelentette, hogy nincs szüksége új csapattársra.

„Mindig is azt mondtam, hogy minden a stabilitásról szól, és arról is, hogyan érezzük magunkat a csapatban” – mondta a holland a Fox Sportsnak. „És ezt mondtam a nyári szünetben is. Azt mondtam, hogy szerintem más gondjaink is vannak, minthogy a második autóra kelljen gondolnunk. Számomra ez nincs napirenden.”

„Természetesen szeretném, ha Checo a csapattársam lenne [maradna]. Remek srác, nagyon jól kijövünk egymással, ráadásul remek versenyző. Szerencsére ragaszkodtunk hozzá, és most már csak az autót próbáljuk együtt fejleszteni” – folytatta a holland.

Bakuban a Red Bull reméli, hogy a jó irányba tesz egy lépést, de Helmut Marko figyelmeztetett, hogy a Milton Keynes-i bázisú alakulat az austini Amerikai Nagydíjig nem biztos, hogy újra versenyképes lesz. A Circuit of the Americas versenypályán megrendezésre kerülő F1-es futamot októberben rendezik meg.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

11 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

1 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago