Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Honda és az Renault motorgyártók egyaránt „eljárási szabálysértést” követtek el a Forma-1-es költségplafon-szabályokkal szemben – állítja az irányító testület, az FIA.
A Honda a világbajnok Red Bull partnere, míg a Renault tulajdonában állt az Alpine istálló, erőforrásaikat nekik szállítják. Az FIA közleménye nem részletezte a 2023-as szezonban elkövetett jogsértések részleteit. Ugyanakkor azt állítják, hogy egyikük sem lépte túl a kiadási limitet. Az eljárási szabálysértés jellemzően a pénzügyi információk benyújtásában előforduló eltérésekben keresendő. Az FIA szerint a Honda, és a Renault „mindig jóhiszeműen cselekedett”, és együttműködnek az FIA költségtérítéses adminisztrációs csapatával az ügy végleges rendezése érdekében.
Az FIA azt javasolja, hogy mindketten kössenek úgynevezett „elfogadott szabálysértési megállapodást”, ami azt jelenti, hogy a gyártók elfogadják, hogy megszegték a szabályokat, és elfogadják a szankciók valamilyen formáját. A Honda szóvivője azt mondta:
„Az ügy részleteiről azután szeretnénk egyeztetni, hogy az FIA nyilvánosságra hozta az elfogadott szabálysértési megállapodást. Mindenesetre ez egy egyszerű eljárási hiba volt, és egyáltalán nem volt szándékos. Továbbá még ezzel az eljárási hibával együtt sem léptük túl a költségplafont.”
Az Alpine szóvivője így fogalmazott:
„A felvázolt szabálysértés közvetlenül az Alpine Racing SAS (Viry-Chatillon) vállalathoz kapcsolódik, és egy adminisztratív kérdéssel kapcsolatos, így semmiképpen nem függ össze a pénzügyi túlköltekezéssel. Tudomásul vesszük és elfogadjuk a felülvizsgálati eljárás megállapításait, és továbbra is rendszeres egyeztetünk az FIA-val a jövőbeni megfelelés biztosítása érdekében.”
A közlemény hozzátette, hogy mind a 10 csapat esetében megállapították, hogy a versenyautó-gyártói oldalon betartották a költségkeretet. A tavalyi volt az első olyan idény, amelyben a költségplafon a csapatok mellett a motorgyártókra is már vonatkozott.
Az FIA 2022-ben megállapította, hogy a Red Bull több mint 1,8 millió fonttal túlköltekezett a költségplafon első évében, az azt megelőző szezonban. A csapatot 5,35 millió font pénzbírsággal sújtották, és 10%-kal csökkentették az engedélyezett aerodinamikai kutatási időt. Ugyanezen évben az Aston Martinról megállapították, hogy eljárási szabálysértést követett el, és 344 000 font pénzbüntetést kapott.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…