Fotó: Alpine F1 Team
A jövőre a Forma-1-ben bemutatkozó Jack Doohan honfitársa, a korábbi sikeres F1-es pilóta Mark Webber szerint egy tudatos karrierépítés eredménye lett ez a lehetőség.
Esteban Ocon Haashoz való igazolásával felszabadult egy hely, a nem túl erős évet futó Alpine csapatánál. A pótlást pedig házon belül oldották meg a tartalékpilóta, Jack Doohan előléptetésével.
A többszörös F2-es futamgyőztes és bajnoki bronzérmes pilóta az elmúlt pár évben aktívan segítette csapatát a szimulátorban. Képességei tehát megvannak, de a Forma-1 az más szint.
Azonban nem férti 21 éves honfitársát Mark Webber, aki Oscar Piastri révén tavaly előtt egy komoly csörtén átesett az Alpine-nal, ám most pozitívan vélekedik Doohanről és érkezéséről.
„Jack nyilvánvalóan egy nagyszerű családból származik, hiszen Mick Doohan az apja, tudja, hogy mi kell a dolgokhoz. Tudom, hogy most négykerékről van szó, de már jónéhány pénteki etapot teljesített. Meg a színfalak mögött is számos kilométert futott. Szóval az Alpine – ki merem mondani – nagyon jól felépítette őt erre a szerepre, amihez nyilván Oscar távozása is kellett. Emiatt úgy vélem, hogy Jack nagyon jó helyzetben van, hogy jó munkát végezzen Gasly ellen is.” – vélekedett a korábbi kilencszeres futamgyőztes Mark Webber.
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…