Categories: F1

Már Alonso és Pérez vezetik a negatív listát!

Az előző versenyhétvégén, az Olasz Nagydíjon Kevin Magnussen 2 büntetőpontot kapott. Ezzel az egyéves intervallumban 12-re nőtt e pontjainak száma, ezért a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjat ki kell hagynia. Helyén Oliver Bearman versenyezhet majd

A Forma-1 szabályai szerint a versenyzők különféle vétségekért nem csupán időbüntetést kaphatnak az adott versenyen, hanem büntetőpontokkal is szankcionálhatják őket. Az a versenyző, aki egy 12 hónapos időintervallum alatt 12 büntetőpontot gyűjt, egy futamra szóló eltiltást kap, az épp következő versenyre vonatkozóan. Amint azonban egy büntetőpont kiosztása után letelik az egy év, úgy az a büntetőpont elévül.

Magnussen tehát Bakuban nem áll rajthoz, az azt követő, szingapúri hétvégén viszont már majd igen, büntetőpontjai pedig – azzal, hogy egy futamot kihagy -, törlődnek.

Ennek megfelelően a hétvégén rajthoz álló mezőny tekintetében jelenleg a legnagyobb veszélyben Fernando Alonso és Sergio Pérez van. Mindkettőjüknek 8-8 büntetőpontja van jelenleg.

Ez Alonso számára rosszabb hír, mert neki 2025 március végéig ezek közül egy sem fog elévülni. Ezzel szemben Péreznek Szingapúrra már csak 7, az azt követő austini hétvégére pedig már csak 3 pontja lesz, amennyiben addig nem gyűjt újabbakat.

Akik az alábbi listában nem szerepelnek, azoknak jelenleg egyetlen büntetőpontjuk sincs.

Fernando Alonso
8
3 2025. március 25
3 2025. április 20
2 2025. június 30.
Sergio Pérez
8
1 2024. szeptember 17
2 2024 szeptember 24
2 2024 szeptember 24
2 2024. november 26
1 2025. március 9
Lance Stroll
5
3 2024. november 17
2 2025. április 21
Max Verstappen
4
2 2024. november 19
2 2025. június 30.
Nico Hülkenberg
4
2 2025. június 29
2 2025. szeptember 1
Esteban Ocon
3
1 2025. május 4
2 2025. május 26
Daniel Ricciardo
3
2 2025. április 21
1 2025. szeptember 1
Valtteri Bottas 2 2 2024- október 29
George Russell 2 2 2024. november 19
Carlos Sainz 1 1 2025. május 5
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

38 perc ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

2 óra ago

Szoros csata Donington Parkban: Razgatlıoğlué a pole, a Bimota ismét az első sorban

A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…

3 óra ago

Marc Márquez az élen a trükkös körülmények között, de Zarco sem adta könnyen

Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…

4 óra ago

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

6 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

8 óra ago