Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
Az Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésén Max Verstappen látási problémákra panaszkodott a csapatrádióban.
A Forma-1-es edzés végén a Red Bull Racing versenyzője a rádión elhangzott üzenetét Gianpiero Lambiase versenymérnöknek mondta. Verstappen az FP2-ben a bukóteret használta, és épp hogy sikerült távol tartania RB20-as versenyautóját a faltól a bakui városi pályán. Némi alulkormányzottságra is panaszkodott, de a háromszoros világbajnok nem látta ezt hatalmas problémának. Ami viszont igen zavarta, az a rossz látási viszonyok voltak a nap miatt. Gianpiero Lambiase kérdésére, hogy be akar-e jönni egy boxutcába, Verstappen így felelt:
„Nem, nem igazán.”
Ezt követően Lambiase megkérdezte, hogy mik korlátozzák, amire Verstappen ennyit mondott:
„Egyszerűen csak sok a gondom a látással. Sz*rt sem látok a napfény miatt!”
Az F1TV-nek később alapvetően pozitívan nyilatkozott az első két bakui szabadedzés után a holland, de elmagyarázta, miért zavarja őt a nap:
„Két különböző méretű napellenző matricám volt. Alapvetően az egyik túl kicsi volt, a másik meg túl nagy. Mivel a nap lefelé süt, és aztán az épületek között vannak vakító pillanatok, sokat küszködtem ezzel a látási viszonyokkal. Emellett van még néhány dolog, amit finomhangolnunk kell.”
Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…
Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…
Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…
A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…
Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…
Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…