Categories: F1

Döntés született Sainz és Pérez ütközésének ügyében

Az Azerbajdzsáni Nagydíj után a versenybírák vizsgálták Sergio Pérez és Carlos Sainz futamvégi ütközését, melynek következtében mindkettőjük versenye véget ért.

Noha a Red Bull egyértelműen Sainzot jelölte meg vétkesnek, a spanyol versenyző állítja, hogy ő nem volt agresszív.

„Őszintén szólva, nagyon szerencsétlen véget ért. Először is örülök, hogy Checo és én jól vagyunk” – mondta Sainz a Sky Sportsnak.

„Jó versenyem volt. Nagyon gyors voltam, az első három leggyorsabb közé kerültem a pályán az utolsó 20 körben.”

„De sajnos, miután megelőztem Checót az 1-es kanyarban, és harcoltam Charles-lal a 2-es kanyarban, a 2-es kanyarban egy nagyon váratlan érintkezés történt. Még mindig nem tudom, hogyan történt.”

„Nem csináltam semmilyen hibás manővert vagy agresszív mozdulatot Checóval szemben. Valamilyen okból, amit még mindig nem értek, összeütköztünk. Ez lett a vége.”

„Ezúttal 100%-ig meg vagyok győződve arról, hogy nem csináltam semmit rosszul, vagy agresszíven.”

Miután azonban kivizsgálták az esetet, azt versenybalesetnek minősítették és senkinek nem osztottak miatta büntetést. Úgy ítélték, egyik versenyző sem tett olyan kormánymozdulatot, amely miatt egyértelműen okolni lehetne az esetét.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

1 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

3 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

5 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

7 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

9 óra ago

Lukács Tamásnak szurkoltak a hétvégén a német kommentátorok a nürburgringi versenyhétvégén

A másfél hónapos nyári szünet után az IDM betétfutamaként tért vissza a Northern Talent Cup…

10 óra ago