Categories: F1

Colapinto odáig van Hamiltontól, pedig a nevét is elfelejtette

Franco Colapinto úgy fogalmazott, hogy valóra vált egy álma azzal, hogy Lewis Hamilton ellen versenyezhet.

Az argentin versenyző a kiváló nyolcadik helyen ért célba Azerbajdzsánban, miután egy Carlos Sainz és Sergio Pérez ütközött. Colapintót a Williams Logan Sargeant helyére hozta a Forma-1-be, és bakuban még csak a 2. futamát teljesítette.

A hétszeres világbajnok brit a kilencedik helyen végzett, egy hellyel Colapinto mögött és egy hellyel megelőzve a másik újoncot, Oliver Bearmant, aki a 10. lett a Haas színeiben. A 39 éves versenyző el is ismerte a Forma-1 feltörekvő tehetségeit az Instagramon.

„A hétvége sok pozitívummal indult, de a végére mindannyiunk számára kemény volt. Mégis elismerjük, ami jól ment, és tanulni fogunk abból, ami nem. Nem volt könnyű, de büszke vagyok a csapat minden tagjára a kemény munkáért, amivel eljutottunk a végére” – írta Instagramon, majd így folytatta: „Gratulálok George [Russellnek] a dobogóhoz, valamint @francolapinto és @olliebearman számára is. Nagyszerű küzdelem volt, és elképesztő látni, hogy ennyi új tehetség érkezik.”

Colapinto válaszolt is Hamiltonnak: „Lewis, hogy kezet foghattam veled a verseny után, az egyik legkülönlegesebb pillanat volt az életemben. Igazán nagyra értékelem, hogy mekkora tiszteletet mutattál. Nagyon várom, hogy hamarosan újra találkozhassunk a pályán!”

A 21 éves versenyző, ezután az Instagram-sztorijában hozzátette: „Egy álom vált valóra, hogy együtt harcolhatunk a pályán.”

Mindez azt követően történt, hogy Hamilton rövid időre elfelejtette Colapinto nevét, amikor interjút adott a futam után.

„Csak annyit tudok mondani, hogy igazán nagyszerű látni, hogy tehetséges fiatal srácok jönnek és ilyen jól vezetnek” – kezdte. „Oliver nagyszerű munkát végzett, ellene versenyzett… kemény volt, de tisztességes. És igen… nem emlékszem a srác nevére, a Williamsnél… Colapinto! Ő is nagyszerű munkát végzett ma.”

Valószínűleg azonban hamar megjegyzésre kerül Franci Colapinto neve, hiszen máris kiválóan teljesít a Forma-1-ben!

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

51 perc ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

3 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

13 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

14 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

15 óra ago

Aranyos Mercedes bukkan fel a mai motorsport puzzle-n

Ha F1-mentes hét, akkor puzzle! A mai puzzle azonban nem a Forma-1-hez kapcsolódik. Ez a…

16 óra ago