F1

Hamilton úgy érzi, teljesen elvesztek: Még a Q3-ba se fogunk bekerülni

Lewis Hamilton csalódottan szállt ki az autójából a második szabadedzés végén Szingapúrban.

Ugyan Sergio Pérez és Carlos Sainz ütközése miatt George Russell a harmadik helyen végzett Bakuban, ám a Mercedes tempója az elmúlt versenyeken visszaesett. A hétszeres világbajnok az előző versenyen motorcsere miatt a boxutcából rajtolt és végül a 9. helyen ért célba az ütközés következtében.

Ám Szingapúrban már a szabadedzések után úgy érezte a brit versenyző, hogy nehéz hétvége elé néznek majd.

,,Nagyon nehéz, és kihívásokkal teli napon vagyunk túl. Mindent megpróbáltunk, de nem sikerült előrelépnünk a beállításokkal. Határozottan nagy kihívás előtt állunk. Tényleg mindent beleadtunk, majd rá kellett jönnünk, hogy egy másodperccel lemaradtunk. Úgy vélem, egy kicsit elvesztünk és nem igazán tudjuk hova pozícionáljuk az autót. Sokat próbálkoztunk, de csak ugyanazt értük el. Jelen pillanatban úgy vélem, még a Q3-ba sem fogunk bejutni szombaton” – nyilatkozta Hamilton pénteken.

 

Csonka Nikolett

Recent Posts

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

56 perc ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

11 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

12 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

13 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

14 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

15 óra ago